Elfújta a szél... (folytatás)

De a nyaraláson nem nagyon fújt...
Ez volt az egyike azon három dolognak, ami miatt ez a vízen töltött egy hét nem lett tökéletes.

De akkor, amikor még meleg volt és értelme is lett volna a mindenféle szeleknek, csak egyetlen nap délelőttjén, delén fújt vitorlázható szél.De szégyen szemre délután ott is be kellett vonjuk a vitorlát, hogy motorral érkezzünk meg a marinába.
Jó, jó, szél volt még két nap, de az iránya nem volt megfelelő... (ezért tervezzük, hogy a l`art pour l`art vitorlázás nevében egyszer úgy csinálunk végig egy hetet, hogy NINCS útitervünk, hanem arra megyünk, mint Mary Poppins: amerre a szél fúj...)
Mi volt a másik két hiányunk? Két csapattagunk: egyikük most semmi pénzért nem jött volna velünk, amit meg is értettünk, mert az áprilisban született Cili baba mellett volt a helye. Másik csapattagunk, a hajón betöltött egyik legfontosabb poszt tulajdonosa (wine steward) pedig csak két napot volt velünk, mert új állást kapott, és máris dolgoznia kellett.

A hajót Krk szigetén vettük át, és így vártunk a csapat másik felére, ó, mi szegények:

 

Egyébként nagyon szeretem az Adriában, hogy a lehető legkisebb és legváratlanabb helyeken talál az ember tuti helyeket... Persze néha a tuti hely nem jár együtt magas szintű gasztronómiai kínálattal, de egy jó pizzát, némi sült tengeri herkentyűt vagy csevapot szinte mindenütt lehet találni, és nekem ez elég is egy ráérős nyaraláson.

Az útitervünk kissé rendhagyó volt, mert nem tudtunk szabályszerű körtúrát bonyolítani -ahogy rendesen szoktuk-, mert második este vissza kellett térjunk Krkre, Punatba.

Így viszont lemaradtunk Puláról (itt nagyon fentem a fogam egy jó kagyló vacsorára a Hotel Milan éttermében, mert pár éve itt ettem isteni Szent Jakab kagylót, és az ilyesmit nem felejti el az ember!). Meg Brijunit is el kellett felejtenünk, hiszen a szigetet csak szervezett hajóval lehet látogatni, így a sajátról még át is kellett volna szállnunk, ami pláne nem fért volna bele az időbe. Maradt a régen hangoztatott jelszavunk: a cél maga a hajózás. A kimaradtak meg -talán egy tavaszi autós kirándulással megvalósulnak (akkor mindenképpen beszuszakoljuk még a Limski kanalt / Lim fjordot is, ahol nem, hogy tengeri herkentyűket, de isteni osztrigát lehet enni.

Azért találtunk ám alternatív úticélokat: pl. Goli Otokot, és Sveti Grgurt a horvátok Recskjét (ide tartva egy rövid megállóval Loparon, ugyanis a legénység egyik tagján épp elhatalmasodni készült a tengeri betegség, amit a legkönnyebben egy fél órás szárazföldi fekvéssel lehet megfékezni)

Vagy egy helyi érdekeltségű mini "Kék barlangot" (amiről most már tudom: jó pár van az Adrián, hiszen a part sziklás, a tenger vájatokat mos bele, amibe a nap besüt: és kész is a Kék barlang ;-))) Ez most annyira pici volt, hogy még a bocival sem tudtunk beevezni, csakis úszva lehetett "bemenni"... de sajnos még nem sütött oda a nap, így simán csak egy tengeri barlang volt ;-))

Volt aztán sok gyönyörű, tiszta és nyugodt fürdőhely (az egyiken egy nagyon nagy, lila szélű medúzával, meg érdekes, kőbe vésett gödröcskékben élő kagylókkal:

Aztán láttunk delfineket is (erre nagyobb az esély, ha vitorlázunk, azaz, nem megy a zajos motor), amit fotózni nagyon nehéz, mert a kis ravaszok SOHA nem akkor jönnek a felszínre, amikor az ember várja, illetve a reakació idő + zársebesség garantálja, hogy mint itt lent, épp csak az uszonyuk hegyét sikerüljön elkapni (itt a kép közepétől kissé jobbra látható egy vékonyka vonal....na AZ a delfin ;-))))

Kifogtuk még Moby Dicket egy szlovén katamaránt is, és kifárasztva a zsákmányt, vontatókötélen vittük magunkkal a zsákmányt a  cresi marinába.

A dolog persze ennél kicsit kevésbé volt kalandos: a nyílt vízen, tőlünk elég messze állt a hajó,. Olyan helyen, távol a parttól, semmi különleges a közelben, ahol horgonyozni nem nagyon szokás. Kérdeztem is a kapitányunk, hogy mit csinálnak, de csak egy laza "fürdenek" volt a lakonikus válasz. Aztán már azt is megláttam, hogy veszettül integetnek (szokás köszönni a másik hajónak, de NEM ilyen vehemenciával). Erre már a számos szkipperünk is felfigyelt, és észre is vették, amit én a hivatásos utas nem: a főárbóc tetejére húzott zászlót (sőt, zászlókat), majd rövid tanakodás után (ugyan tananyag a vizsgán, de annyira ritka az ilyesmi, hogy  pillanatok alatt el is felejtik) meg is megfejtették: a motorjaik bedöglöttek (mivel katamarán, ezért kettő volt nekik, de mindkettő egyszerre mondta fel a szolgálatot) és segítséget kérnek. Szél persze "szokás szerint" egy szem se volt, motorok nélkül a hajójuk csak tehetetlenül sodrodott....

Visszafordultunk értük, egy orosz család volt, az anyuka már sírt, nyilván nem rövid ideje állhattak ott. Mi meg vontatókötélre vettük őket:

Később meg magunk mellé kötöttük át őket, hogy így, párhuzamosan, együtt parkoljunk be a marinába (nekem egy hajóval is sok lenne), amire végül nem volt szükség, mert egy motorjuk köhögve és erőtlenül, de beindult, és így maguk is ki tudtak végül kötni.

Szokás szerint láttunk gyönyörű helyeket.
Abbázia például a tengerről is gyönyörű:

De vannak egészen pici kis szigetecskék, falucskák, városkák, amik a tengerről nézve talán még szebbek, mint bentről:

 

És azóta? 

Azóta itt az ősz, abból is az undorító fajta, hideg van, esik és fúj, és mindenkit újra betemetett a munka, oda a gondtalan nyaralás....