2010. május 1., szombat

Az hideggöbökrűl...

Akkor egy kellemetlenebb, de annál aktuálisabb téma. Csak azért írnám meg, mert a tárgyban alig találtam a neten beszámolót, (egyébként érthető módon) inkább csak a túlműködő vagy alulműködő pajzsmirigy betegek tapasztalatai elérhetőek, a sima hideggöböséké alig.

(A szerkesztő közbevetett megjegyzése, hogy még időben elérjen mindenkit: a tovább után van egy műtéti utáni fotó is, aki elkerülné, annak időben szólok!)

Tegnap volt két hete, hogy egy helyes kis vágást szereztem karcsú hattyúnyakamra, akárha Torokfelmetsző Jackkel (rossz szóvicc a Hasfelmetszőből, elnézést) futottam volna össze egy sötét sikátorban.De nem, teljesen tervezetten, szabályozottan, sőt a beleegyezésemmel történt a dolog... de nem vágok bele a lecsóba, kezdem szépen az elején...

Szóval, az úgy volt, hogy 1994 egy langy tavaszi estéjén egy étteremben görög gyümölcslevest ettem. Milyen ártatlanul is hangzik.... pedig itt, azaz pontosabban a Szent István Kórház sebészetén, ahová aztán a gyümölcslevestől kapott epegörccsel mentünk be kezdődött a hosszú történet. Itt tehát a sebész rám nézett, és megállapította, hogy strúmám van. Gyorsan zajlottak az események, már a műtét is ki volt írva, amikor úgy gondoltam, megnézetem én magam egy NEM sebésszel is (akik ugyebár, szakmájuknál fogva mindenbe azonnal és izibe belevágnak), így kerültem az ORFI pajzsmirigy szakrendelésére, és kiderült, hogy NEM kell műtét, a pajzsmirigyem a benne található hideggöb ellenére rendesen működik (azaz, normofunkciós). Innentől szépen teltek az évek, többé-kevésbé rendszeresen ellenőrzésekkel, közben az ORFI szakrendelése megszűnt, átkerültem a SOTE I. Belosztályára egy hasonló ambulanciára, meg az izotópos vizsgálat helyett már csak ultrahangoztak, meg szövetmintát vettek.
Szóval, zajlott a mindennapi élet, azon kívül, hogy időnként (félévente, évente) be kellett áldoznom két napot a vizsgálatra (egyet magára a vizsgálatra, aztán vissza az eredményért), nem történt semmi pajzsmirigy fronton.
Igaz, a göböcske időnként nagyobbnak mutatkozott, máskorra lelohadt (folyadékkal telt és ürült), de mindig egy idő után már magam is tudtam, hogy ez semmi rendkívüli, ha már pajzsmirigy, akkor az egyik legjobb betegségét kaptam ki, jó eséllyel nem rákodosik, szóval, elleszek még egy darabig vele.
Aztán két éve bedurvult, elkezdett nőni.
A vicc az, hogy magam nem is vettem észre, csak az ultrahang mutatta már "vágás érettnek".
Para ezerrel, net bújása, sok bőgés... aztán, inkább úgy határoztam, hogy mivel olyan leírást, ami az én betegségemre (azaz, a két oldali nem toxikus, több göbös golyva) egyik sem volt igazán alkalmazható, nem aggódok, lesz, ami lesz....

A műtét reggelén feküdtem be a kórházba, tíz tájban jött értem a műtősfiú, innen némi vonatozás a műtőbe, majd snitt és a következő emlékem már késő délutáni.
Na, innen két nap nem volt olyan vicces, bár a kettőből a második azért már kicsivel jobb volt. Ezt a két napot alapvetően alvással, vagy legalábbis szunyókálással töltöttem, egy jobb fajta macska irigy lenne a teljesítményemre.Este kaphattam először inni (töltöttek ugyan infúzióval, de a szám olyan volt, mint a Szahara), illetve kiimádkoztam a nővérkéktől, hogy wc-re mehessek ágytál helyett.
Nagy kaland volt, infúziós állvánnyal, a sebből kilógó csövekkel és az ahhoz kapcsolódó helyes kis ritiküllel ;-)))
Másnap megérkezik a reggeli: zsemle, párizsi... Aha, és ezt kéne nekem a teljesen bedagadt torkomban teljesen sokkolt nyelőcsövemen leküldeni... (már az ivás sem volt egy élmény, de aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen mindegy, hogy szilárd vagy folyékony a dolog, maga a nyelés nehéz)Hajnalban (ez még itt az ING osztályán is így van) érkeznek az éjszakás nővérkék, és irány a fürdő. Ügyes vagyok, ezt is megoldom magam, a nővérkék csak a kis kézitáskám zuhanyzás közbeni elhelyezésére tesznek javaslatot, mindent magam csinálok.
Persze, nem olyan igazi, frissítő zuhany ez, hiszen hogy is tudnám gondtalanul áztatni magam, ha nem érheti víz a kötést a nyakamon, de azért valami....Délután legnagyobb meglepetésemre a dokim kiveszi a sebet rögzítő kapcsokat (1!!! nappal a műtét után, és teljesen fájdalommentesen), és megszabadít csini ritikülömtől is. Micsoda könnyebbség mindkettő. Szinte már szárnyalok, magam hozom-viszem a kajás tálcáimat, egyre jobban unatkozom.
Jó, mit jó.... szuper az ING osztály (aki valaha is volt egy igazi pesti kórház 8-10-12 ágyas kórtermében, az már tuti megfogadta, hogy ODA soha többet), de ez a hátulütője. Persze, még mindig ez, mint a kissé horrorisztikus éjszakám az újpesti Károlyi kórház traumatológiáján)
Újabb nap, két nappal műtét után, és érzem, ahogy picikét, de minden nap jobb. Már jobban megy a nyelés, a kedvem is jobb, és másnap reggel mehetek haza, hurrá! Csak épp az egész hátam görcsben.. hja, kérem: a seb miatt teljesen rendellenesen tartom a törzsem, körülbelül, mint egy liba, kissé előrenyújtva a test vonalához képest.
Másnap reggel érkezik a gyógytornász, elmondja, hogyan tudok lazítani (tegnap jobb lett volna, de most sem késő). A reggeli hazatérés tolódik, mert a dokimnak műtőben van jelenése, nem tudja megírni a zárót, de ezek már akkor is csak az utolsó futamok.
Itthon fáradékony vagyok, de egye fene, fő, hogy újra itthon vagyok.
Estére, egészen pontosan az önmagam hasba döfése után (trombózis megelőző injekció beadása) megfájdul a hasam. Mi lehet? Nem ettem semmi nehezet, rosszul szúrtam? Az éjszakát végigalszom, de ha ébren vagyok, ugyanúgy fáj.
Minden terv ugrik, hogy ezen a héten nem vezetek, ülhetek autóba, és mehetek be a körzetihez. Egész jól megy a dolog, de persze nem derül ki semmi, sem nála, sem a röntgen után. De a net segít, szvsz a műtét utáni gombás ebéd megfeküdte az epémet, volt már ilyen.
Hogy mikor? Akkor, amikor kiderült, hogy strúmám van, épp 16 évvel ezelőtt. Most, meg másodjára akkor, mikor AZT a strúmát kivették...
Innen rohamosan javulok (estére a görcs is elmúlik), napról napra kevésbé zavar a seb. Persze, a fénypont a vasárnap, műtét utáni 10. nap, mikor leszedhetem a maradék, amúgy is fityegű kis kötést, és végre rendesen zuhanyozhatok, hajat moshatok.
Mostanra csak akkor érzem a műtét helyét, ha nagyon megfeszítem a nyakam, és úgy nyelek (pl. másfél literes ásványvizes üvegből iszom)
Jövő héten megyek vérvételre, TSH ellenőrzésre, remélem, minden rendben lesz, nem szorulok hormonpótlásra. A jelek egyelőre pozitívak,nem vagyok fáradékony, rosszkedvű (sőt, pörgök), naponta egy órát sétálok a kutyákkal, és élvezem az életet.



Tehát így néz ki a seb három egész héttel műtét után. Szerintem alig látszik.A csövek helye a legcsúnyább, a vágás rendes fényben csak egy árnyéknak tűnik. Az én koromban vállalható ;-) (és amúgy sem ez rontja le a lehetőségeimet, hogy szupermodell legyek)
Egyetlen negatív hatása van a műtétnek, ami, ha operaénekes lennék, lehet a karrierem végét jelentené: nem tudok kiabálni, nincs hangerőm. Persze, egy átlagembernek elég ritkán kell kiabálnia, de akinek van kutyája, mint nekem, agy egy tetőtérben lakó, állandóan zenét hallgató fia, mint nekem, akkor azért néha nem árt...

Update: 3 hetes kontroll, seb rendben, TSH hormonszint kicsit magasabb, mint korábban bármikor volt, de még simán a normál tartományon belül... Kicsit izgulok, hogy így is marad (vagy még jobb lesz, mert a doki szerint a szervezetem megtanulja a hiányt pótolni). Ami még mindig nagyon izgat, az a műtét utáni hízás..

Update 1,5 év múlva: heg szinte láthatatlan, a TSH szint normál (volt tavasszal, az utolsó kontrollon, most kéne majd megint valamikor menni). Hízás sajnos van, de nem tudom, mennyire a műtétnek, és mennyire csak simán magamnak köszönhető (mert ugye mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem.... kísértés meg van bőven) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése