2012. január 26., csütörtök

A kis durranás

J. R. dos Santos: Isteni formula
Spoiler veszély!!!!

A könyvnek azért kezdtem neki, mert két barátunk (apa és fia) olvasták, és mindkettőjüknek tetszett. És ugye, ez többet jelent, mint akármilyen reklám és fülszöveg dicsérete, mert ez manapság a parttalan dicséret szinte már alapelvárás a fülszövegben.
Nos, nem mondom, hogy régen szenvedtem ennyire könyvvel, mert pont a blog a tanúm rá, hogy valahogy mostanság sikerül olyan könyveket kifognom, amik hmmmm...... "érdekesek"

Tudományos bizonyíték, hogy az idő relatív
Ez itt olyannyira az volt, hogy olyan történt, ami általános iskolás korom óta nem: "olvasónaplót" vezettem. (igaz, most nem annyira drága jó Füsi Mária néni vett rá a dologra, hanem az a randa gonoszkodó természetem, ami nulla másodpercen belül automatikusan beélesedik, amikor egy arra tényleg érdemes célt sikerült beélesíteni.

Olvasónapló:

Még csak az elején tartok, de biztató indítás után (első fejezet: Einstein elmélkedik Istenről) már többször sikerült felbosszantania.
Kezdem ott, hogy az "idegennyelvű" részek nincsenek -még lábjegyzetben v. a könyv végén- sem lefordítva. Az angollal nekem ugyan nincs gondom, de feltételezem olvashatják azért olyanok, akik nem beszélnek angolul.
Az első fejezet német mondataiból is megértettem a társalgási témájúakat ("és mit akar ezzel mondani"), de speciel a naponta németül, német kollégákkal tárgyaló párom sem tudta lefordítani a másikat, még szótárral sem. Szerinte talán valami félre van benne írva. Félre vagy nem, ha ennyire nem alapvetés a mondandója, akkor miért nem lehet lábjegyzetet csinálni? Mert ugye elvileg ebben a mondatban van a lényeg.
Feltételezem, az nem a fordító hibája, mert valamiért így lehet az eredetiben is, hogy magyar (portugál) mondatokban angol szavak maradnak. Akkor is, amikor két angolul beszélő CIA ügynök beszélget egymás közt. Vajon miért? Mit jelent stilisztikailag? Mi lehetett az író célja?
Sőt, erős a gyanúm, hogy a 2. fejezetben is angolul beszél egymással az amcsi követség "kulturális attaséja", a CIA embere és Tomás (mivel a harmadik ember nem tud portugálul, de mindent értenek, ami elhangzik), a CIA embere mégis bűnözési rendőrséget mond bűnüldözési helyett.... Magyarul, a saját anyanyelvén nem különbséget tenni a bűnözés és a bűnüldözés közt???? Na, így lehet beleesni a saját magunk által ásott csapdába...

A másik, ami így az elején felbosszantott egyetlen mondat, de aki ilyet le tud írni, attól más tisztességtelen dolog is kitelik ;-)
"a nadrágzsebében megszólaló polifónikus csengőhang figyelmeztette Tomást, hogy valaki hívja a mobiltelefonján"
Szerintem erre mondjuk, hogy CSÖRGÖTT A MOBILJA. Hacsak nem karakterenként fizetnek érte, vagy három szó helyett szeretünk valamit egy fél oldalon elmondani.
És ilyen komolykodó szószaporításból van később is: (77. oldal)
"Szia apa. Hogy vagy?
Az idős matematikaprofesszor bizonytalan arcot vágott.
- Megvagyok"
Csak hogy már előtte bemutatta az író Tomás apját, akiről tudjuk, hogy idős, és hogy matematikaprofesszor...

Azon egyelőre még csak gondolkodom, hogy mi lehet az a baromi nagy rejtély, amiért egy full kívülállót, egy amatőrt, ráadásul külföldit beavat a nagy CIA a titokba, felfordulást és gondokat csinálva magának, és miért nincs nekik egy olyan kriptográfusuk, aki megbirkózik egy portugál nyelvű szöveggel, de hátha ez még kiderül, és elfogadható lesz az indok ;-)))
Folyt. köv... ;-)

Folyt. 1.
Említettem, hogy van, ami nem a fordítás hibája, ugyanakkor tovább olvasva  a könyvet határozottan kezd olyan érzésem lenni, mintha nem magyar anyanyelvű fordítója lett volna a könyvnek, hanem olyan, aki ugyan jól, de nem tökéletesen beszél magyarul.
Példák:
 -személynév+"mérnök" megszólítás, említéstől ("itt van Vital mérnök?" 40. oldal), ami magyarul inkább "itt van Vital mérnök úr"-ként hangozhatna el, de hasonlót "doktor"-ral is olvasni)
- egyeztetési, ragozási hibák. Pl. 75. oldal: "NEKIütközött egy békésen haladó autóBA" (tehát nem NEKIütközött és autóNAK és nem BELEütközött az autóBA hanem keverve, meg 89. oldal: a kutyák sokkal kevésbé intelligensek az emberNÉL (ahelyett, hogy MINT az ember... de a "sokkal kevésbé intelligens" fordulat is eléggé necces... szerintem)
- megint csak megszólítások: Tomás az apját egyszer apának hívja, másszor apáMnak. Ami nekem kissé archaikus (vagy ha nem valami klasszikust olvasunk, hanem egy ilyen thrillert, max. irónikus) forma ... de oda nem igazán passzolt sem az archaizálás, sem az irónia)
- töltelékszavak, ráadásul kérdőjellel: "legyetek jók, hm?" (78. oldal) ahelyett mondjuk, hogy "legyetek jók, rendben"? És ez a hm, mint a felszólítást, felhívást megerősítő szócska vissza-visszatér.
Mondom, ez egy érzés eddig, és ne legyen ennél bosszantóbb semmi, de még mindig csak a 93. oldalon (6. fejezet) tartok.

Viszont  már most olyan érzésem van, mintha egy dramatizált tudományos kislexikont olvasnék.
93 oldalon eddig volt elmélkedés istenről (van-e, nincs-e, ha van, milyen), kiselőadás az energiák fajtáiról, az atomok felépítéséről és az atombomba működési elvéről, az emberi lélekről és intelligenciáról, valamint annak gépekben való reprodukálhatóságáról... Nem kis töménység ;-)))

Folyt. 2.
A fura fordítások mellé felírhatom a hangfestő szavakat: 172. oldal "krak"  a lövésre (magyarul bumm vagy puff, krak-ot én max. egy gépfegyverre tudnék elképzelni, de ez pisztoly) illetve a "ziiiim" a csengetésre.
Egyébként is stilisztikai kérdés, és mint ilyen nyilván szubjektív is a válasz rá, hogy egyáltalán miért kell egy komolynak szánt regénybe hangfestőszó, mintha legalábbis képregényt olvasnánk? Többet mond-e, ha csak leírta volna, hogy tüzeltek a fegyverből, mintha ehhez hozzáteszi, hogy krak-krak? ;-)

További felfedezések: nem tudom, lesz-e rá később valami magyarázat, de egyszerűen ovisoknak szóló esti mese, ahogy Tomás és kísérője behatol a minisztériumba az isteni formuláért. Persze már eleve vicces a kiindulás, hogy azért kell Tomás, mert ő tudja, hogy hol őrzik a dokumentumot. Mert hogy semmi nem garantálja, hogy azért, mert egyszer látta azt egy szobában, azt permanensen ott is őrzik, de jó, el tudja mondani, hogy harmadik emelet balra, negyedik ajtó, de nem kell -képzetlen, akciót hátráltató amatőrként- magukkal cipelni, hogy veszélyeztesse az akciót... Persze, ha azt veszem, hogy kb. egy családi házba bonyolultabb betörni, mint ide, de itt mellékkapukon, -ajtókon úgy lehet közlekedni, mintha valami lánynevelő iskolába (-ból) szöknének a tanítványok, ahol az idős kapushölgy elaludt.
Hasonlóan keményen őrzik a top secret dokumentumot: kétszer tíz mp matatás a záron, a páncélajtó és a pácélszekrény máris nyitva..... Ezzel az erővel akár meg is mutathatták volna az iratot vagy nem értem, Ariana miért nem beszélt (eddig azt hittem, azért, mert szuper rejtve figyelik és ellenőrzik őket, de ez nem lehet, hiszen Tomás olyan simán mozog Teheránban (lerázva a felvigyázóit, mintha Lisszabonban lenne otthon .. és még csak következménye sincs....)
Hacsak az nem magyarázat Tomás fent említett amatőrségére, hogy itt nem csak az iráni titkosszolgálat, hanem a CIA is az: nem jut eszükbe, hogy ne adj Isten a titkos dokumentumhoz eljutni ugyan könnyű, de mégis van valamiféle riasztórendszer, amit hatástalanítani kéne...

Eztán mikor azért Tomást mégis elkapják (mert hát volt riasztó, ami talán még egy szimpla családi házban is van) a börtön ugyan kemény, de aztán az utcán, mikor át akarják szállítani egy másik börtönbe (miért nem oda vitték, ha csak ott lehet megkínozni???) mégis olyan sima szabadító akciót lehet végrehajtani, mintha elvált apuci és elvált anyuci vitáznának egy kicsit szegény gyerek felügyeleti jogán az óvoda előtt, aztán az egyik ezt elunván kézen fogja a gyereket és elviszi.
Tomás eztán (a rettentő terrorral működő Iránból) semmi perc alatt ki is jut (elég, hogy csadort húznak rá.... úgy látszik, dos Santosnak kimaradt a "Lányom nélkül soha"-t), senki nem keresi, utakat nem zárnak le, kikötőket nem ellenőriznek, pedig egy kém, és nem egy feleség a lányával menekül...
Az emberben akaratlan formálódik a kérdés: ahol ennyire töketlenül szerencsétlen a titkosszolgálat, az tényleg antidemokratikus állam? Inkább emlékeztet az egész erre itt:



Szóval thillerileg is vicc eddig az egész.
Ja, de legalább a dramatizált tudományos kislexikonban már kipipálhatom a két reletivitáselméletet és a kvantumelméletet is.
Egyelőre nehezen döntöm el, mi az unalmasabb, ezek a dolgok (illetve nem MAGUK a dolgok, hanem inkább ahogy ezek is -kérdezz-felelek formában- elő vannak adva. Vagy a cselekmény mégis unalmasabb, mert ez lassan, unalmasan folydogál.
A tudományos kiselőadásokról még az is belejátszhat, hogy egyelőre nem látom, hogy fognak illeszkedni a történetbe, így ami nem fog meg, az nem fog meg, és kész. (nem szívesen jövök Dan Browne-nal, de ő legalább mindig annyit kever bele, amit már tudnunk kell a cselekmény megértéséhez is, de itt teljes TIT kurzust végzünk, mire vége lesz a könyvnek.
;-))

folyt.3
úgy tűnik, több fent említett dologra is később jön a magyarázat: most már tudom, mit jelentenek az elején elhangzott német mondatok (Ettől még nem értem, miért nem lehetett lefordítani az elején).
Illetve a teheráni kaland is elmagyaráztatott, irtó gyengécskén, de el. (a magyarázatról csak annyi jutott eszembe, hogy "na, ahogy ezt Móricka elképzeli"... hát soha egyetlen filmet, könyvet nem olvasott a témában?)
Újabb és újabb tudományos kiselőadások jöttek egy könyv közepi csendesebb rész után, tényleg az az ember érzése, hogy az egész könyv csak egy alibi ezekhez. Túlzás azt mondani, hogy némelyik nem érdekelne EGYÉBKÉNT, de nem biztos, hogy úgy, hogy ilyen harmat gyenge krimivel kombinálják.

Hangfestő szavakhoz jött még: ki használná a kulcs elfordítására magyarul azt, hogy "klikk-klakk"?
Továbbra is isteni jelenség, hogy mikor Tomás angolul beszél valakivel, vagy két angol beszél egymással és magyarul (portugálul) íródik a mondanivaló nagy része, de teljesen megmagyarázhatatlanul van két-három szó angolul.

folyt. 4.
A tibeti látogatásnál tartok, azt hiszem, ezzel megvolt a könyv legérdekesebb része (a bevezetésen kívül) Most úgy hiszem, ami itt elhangzott, az inspirálta dos Santost a könyv megírására, és megértem miért. Mivel maga a szerző biztosít róla, készséggel elhiszem, hogy ez tudományosan valóban mind  alátámasztott tény, és tényleg (most mindenféle rosszmájúság nélkül) le vagyok nyűgözve, némelyiken tényleg megéri elgondolkodni.
Sajnos attól, hogy most már értem az indíttatást, a megvalósítást továbbra is kettes alára értékelem.
Tibetben Tomást újra csak elrabolják az irániak, akik nagyon gonoszak, akik mindenre képesek (még egy filmélmény ugrik be ezekről a nagyon gonosz, velejéig romlott irániakról: Nagy durranás, Rowan Atkinsont a gonosz irakiak úgy megkínozták.... hogy összekötötték a cipőfűzőjét), de itt is elég csak kisétálni a csapdából, és annyi. Mint a számháborúban, ha leolvasták a számodat, Te meg bekiáltod, hogy "téves", és máris megint játékban vagy...

Azért, hogy ez a rész se legyen teljesen élvezhető, a szerzetes állandóan idézetekben és példabeszédekben szólal meg, amikor nem szigorúan véve az isteni formuláról beszél. Semmi bajom a képekben beszéléssel, azzal sem, ha egy kis tőlem messze eső kultúrát akarnak belém csepegtetni, de ez túl tömör, túl sok, egy idő után már fárasztó... magam nem buddhai beletörődéssel hallgattam volna, hanem megmondtam volna szegény -amúgy tényleg szimpatikus idős szerzetesnek-, hogy duguljon el az idézeteivel és példabeszédeivel... ;-)

Meg kell említenem, hogy -talán méltóan a könyv témájához, ami az idő torzulásáról is értekezik-, egyszerűen nem érzékelem a történés alatt eltelt időt. Még a könyv elején derül ki, hogy Tomás édesapja rákos, néhány hónapja van hátra. Akárhogy számolom, nekem a történések alapján talán ha egy hónap telhetett el, de Tomás apja már átesett a sugárkezelésen (amennyire -sajnos- a családban történtekből emlékszem, ez eleve több hét), az nem hatott, és épp haldoklik...

Írtam, hogy szerintem a lényeg elhangzott Tibetben, így a könyv vége felé sokat el is ismétel a szerző (jó, jó, tudjuk, hogy a megértéshez mennyi ismétlés szükségeltetik, de azért uncsi, mikor szinte egy az egyben, szinte ugyanazokkal a szavakkal mondja el más a tudományos tényeket.
Amúgy is vicces forma ez a kérdezz-felelek a tudományos ismeretterjesztésre: van ugyebár Tomás, aki történelem professzorként nincs benne a dolgokban, tehát bármit felvázolnak előtte, az első reakciója a "nem értem" . Olyankor is, amikor egyébként én, az egyszeri olvasó is simán értem, vagy azért, mert még laikusnak sem különösebben ismeretlen témát vázolnak fel, vagy mert olyat, amit már egyszer el is magyarázott valaki a könyvben. De jön a "nem értem". Ekkor az épp magyarázó fél tovább magyaráz (itt minden prof valami istenien tud magyarázni, megfelelvén Einstein bonmotjának, hogy ha nem tudod egyszerűen elmagyarázni, nem értetted meg")
És mit ad Isten: az addig értetlen Tomásnak ILYENKOR MÁR pikk-pakk leesik a húsz filléres. Olyankor is, amikor én megint csak azt mondanám, hogy semmivel nem lett jobban kibontva a téma, mint előtte volt hanem csak egyszerűen betelt a dramaturgiailag rászánt terjedelem....

folyt. 5.
Hát befejeztem. Az utolsó részben volt talán a legnagyobb baki, sok helyen olvastam róla, de tényleg hihetetlen. Azt hiszem, ez is eléggé leírja a történetvezetés anomáliáit: Tomásék telefont kapnak, hogy az apjának néhány órája van hátra, bemegy, és az apja meg is hal az éjszaka kórházban. Ezt követő reggel hatig kéne megfejtenie a formulát, különben Ariánát a CIA visszaküldi Iránba. Az apja tehát meghal, de mi már a temetésén vagyunk, ahol TÖMEG van, majd a szertartás befejeztével kiderül, ott a CIA is, visszahozták Arianát, akit nem raktak fel a reggeli gépre. Magyarul, ez bizony a halált követő reggel / délelőtt zajlik.
Azaz, legjobb indulattal is néhány óra alatt sikerült a teljes szertartást megszervezni és összeszedni a gyászolókat? Vagy még a szegény élő profnak előlegezték meg a halálát, hogy  másnap le lehessen zárni minden szálat? Nem tudom...
Ezelőtt persze Tomás belohol elbúcsúzni az apjától, aki miről másról beszélgetne vele, mint pont a nyomozás témáját érintő filozófiai - tudományos kérdésekről.... ami (végstádiumú, fájdalomcsillapítókkal telinyomott beteg értelmesen, logikusan beszélget- egyébként is szép teljesítmény, de hogy a fiammal nem biztos, hogy ilyen témában értekeznék azokban a percekben, az akkor is biztos, ha egyébként képes lennék erre.
De ez a jelenet jelképezi tán a legjobban azt, ami most esett le: hogy itt gyakorlatilag nem volt olyan párbeszéd, aminek ne lett volna tanítási funkciója, ami nem illeszkedett szorosan a történetbe, ami csak arra szolgált volna, hogy megismerjünk egy karaktert és érzelmi viszont alakíthassunk ki vele. Magyarul, mintha pl. egy könyvelő a kollégájával, sőt a barátjával csak a hóvégi zárásról beszélne, mert számukra az a téma, de soha nem beszél meg egy filmet, nem tudja, van-e gyereke, és hová megy nyaralni... Nesze neked jellemrajz...

Ja és a formula??? Hát, Robert Langdon az első öt percben megfejtette volna, de egy CIA / FBI / iráni kriptográfus sem szenvedett volna vele 1 óránál tovább. Ráadásul ugye azért keveredett bele az egészbe Tomás, mert nekik PORTUGÁL kriptográfus kellett... hááát anélkül, hogy lelőném a poént SEMMI szükség nem volt PORTUGÁL nyelvtudásra. Németre, héberre, olaszra, latinra igen, portugálra nem.
A végére aztán az sem derült ki, hogy miért nem félt már az apja kollégájának a segédje aztán, hogy először beszélt Tomással (holott előtte teljesen be volt parázva, hogy őt is megölik amiatt, amit a főnöke tudott), hogy miért hinné el az iráni titkosszolgálat, hogy az isteni formula valóban nem egy atombomba leírása, hanem az, aminek ők mondják (ugye a legnagyobb kiszúrás, amikor nem elég, hogy vallassz, hanem megkérdőjelezik az őszinteséged, be kell bizonyítanod, hogy igazat mondassz, de nem tudod, mert azt mondtad és kész)

Összességében: volt egy jó ötlet, amire valószínűleg lehetett volna könyvet írni. Csak nem így, gyermeteg másik szállal, bizonytalan történetvezetéssel, semmi karakterfestő képességgel.

Utóirat:
még két nap múltán is gondolkodom, ha nem is a könyvön, hanem csak ezen az alapötleten, ami ihlette, azaz, hogy az emberiséget céllal hozta létre egy teremtő intelligencia, mi vagyunk az eszköz arra, hogy olyan intelligenciát alkotunk, ami túl fogja élni a Nagy Összeomlást. Végül is szép egy könyvtől, ezért érdemes írni ;-)
Szóval:
Ha már a Nagy Bumm előtt volt ez a teremtő intelligencia, akit hívhatunk istennek, akkor amikor még nem volt anyag és idő, akkor ő hová lett? Mégsem hallhatatlan? Persze lehet, hiszen ugye az is elhangzik a könyvben, hogy mindennek van kezdete és vége, ami születik, meg is hal. De lehet, hogy aki minket teremtett sem Isten volt, hanem csak egy ugyanolyan elem, mint mi most, akinek a feladata az volt, hogy azok között a körülmények között, amik a Nagy Bumm előtt voltak, továbbéltesse az intelligenciát? Ekkor viszont nem mondhatjuk, hogy a mi világunk előtt nem volt semmi, mert valami volt, csak nem tudjuk, mi.
De ha ő olyan Isten lenne, aki mindent túlél, akkor túlélné a mi univerzumunkat, világunkat is, és ha mi eltűnünk, egyszerűen megteremtené maga az új életet/intelligenciát az akkori körülmények közt, nem kellene neki az ember, mint eszköz ahhoz, hogy az intelligencia túléljen....
Na, ez csak okoskodás, lehet, fából vaskarika, ami egy kutyasétáltatás alkalmával állt bennem össze.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése