2010. augusztus 31., kedd

Nyaralás után... "love is the answer"

A nyaralásról most még nem írok, az jobban fog esni majd, ha még egy kicsit hidegebb lesz ;-)
De péntek késő éjjel a készülő viharral együtt megjöttünk mi is az Adriáról, és vasárnap már színházba is mentünk. (azaz, majdnem nem mentünk, mert ugyan tudtuk, hogy megyünk, csak épp mégsem emlékezett rá senki a nagy hazaérkezés utáni ellazulásban)
Ott kezdem talán a beszámolót, hogy nekem már a film sem volt nagy kedvencem. Dustin Hoffmann alakítása persze nagyon tetszett, a film zenéje is bejött, Tom Cruise-t pedig akkoriban még nem utáltam annyira, mint manapság, amikor szereplése kizáró ok egy film megnézésekor.

Szóval, olyan "egyszer tetszett" kategória (hogy az MTV egyik műsorcímét ferdítsem el egy kicsit), emlékszem belőle sok mindenre, de nem néztem és nem nézném meg még egyszer.
A fiúk izgultak be, mikor tele lett a város az előadás (szerintem egyébként szellemes) plakátjaival, én meg örülök, ha a fiam hajlandó velünk színházba jönni, tehát "beáldoztam" magam a közös családi program érdekében. Hja kérem, egy 18 éves fiú anyja örüljön, ha a fia hajlandó BÁRHOVÁ közösen menni vele ;-))))

De nem volt az áldozat hiába való, mert az első fél-háromnegyed órában legalább rájöttem, mi bajom volt a filmmel. Különösen, mert a Nagy Ervin által játszott Charlie Babbit még tenyérbe mászóbbra lett hangszerelve, mint anno a filmes változatban: nagyon dzsigoló, nagyon nem törődöm, nagyon genya, sőt, nagyon modern genya, aki bluetooth-szal telefonálgatva vágja és vágatja át az ügyfeleit, tesz a beteg testvérére, az apjára, a barátnőjére, meg az egész világra.
Na, az én bajom pontosan ez: az alapszitu, hogy ahogy minden igazságtalanság, bunkóság, különösen az, ami ellen nem tudok tenni, nagyon idegesít. Kezdve a budapesti közlekedési szituktól kezdve a filmek fiktív világáig... Az élet nem habostorta ;-)))
A sztori röviden: Charlie apja, akivel évek óta nem tartotta a kapcsolatot, meghal. Nem ő örökli  a pénzt, de nem rest kinyomozni, hogy mi az az intézet, akire az apja a 7 millió dollárt hagyta, és odamegy. Itt hamarosan kiderül, hogy az intézetben él a bátyja, Raymond, aki autista (illetve annak egy nagyon speciális fajtája, mert vannak zseniális képességei). Míg Charlienak szüksége van a pénzre, mert a feje felett összecsapni készülnek a hullámok, addig Raymond számára a pénz nem jelent semmit, egyszerűen nem ismeri a fogalmát. Élete a megszokások kötött rendszere az étkezésektől a tévéműsorokon át az alsógatyája márkájáig. Charlie gyakorlatilag elrabolja az intézetből, hogy elvigye magához Los Angelesbe és megszerezze a pénzt.  Repülőre akar ülni, de Raymonddal nem lehet, kénytelenek hát az apja által Charliera hagyott régi Buickkal,  autózni a cél felé.
Innentől a szitu egy "utazásregény": a megtett kilométerekkel és kalandokkal fejlődik a jellemük (na, ez egészen magyartanáros lett), egészen addig, míg a las vegasi casinoban, egy nagyobb nyeremény besöprése után Charlie rá nem döbben, hogy már nem is a pénz érdekli, hanem szereti a bátyját. Charlie is ragaszkodik hozzá a maga módján, és valóban sokat fejlődött az együtt töltött egy hét során.

A darab igazi kihívása Kulka Jánosé, hiszen Dustin Hoffmann hatalmas alakítást nyújtott a filmben. Másképp alakítani egy autista karaktert nem nagyon lehet, hiszen Dustin Hoffmann igazi betegeket megfigyelve alakította ki a karaktert, a szöveg pedig szintén kötött. Raymondnak pedig jóformán nincsenek is megjelenített érzelmei, azaz, jóformán rezzenéstelen arccal mond mindent. (ami persze nem így van, mert olyan mimikája van, amit igazán csak az első sorokból vagy az előadásról készült fotókról látni....)
Azaz gyakorlatilag nincs sok mozgástere, a "legtöbb", amit elérhet, hogy megüti Dustin Hoffmann szintjét. És megüti! Ami hatalmas dolog ám, csak észre kell tudni venni ;-)))
Én amúgy is elfogult vagyok Kulkával, szinte mindenben szeretem, és tényleg csak azt tudom mondani, aki még mindig Mágenheim doktorként azonosítja (sok ilyet lehetett olvasni, mikor anno átvette House szinkronját Szakácsi Sándortól) nézze meg legalább EBBEN a darabban... Meg fog lepődni ... (de megnézheti a Hat hét, hat táncban is, vagy a Kaméleonban, vagy bármi másban...)

Ennek alapján az előadást első blikkre talán nem is ő viszi a hátán. De mindenképp Nagy Erviné a feltünőbb alakítás. Ha Kulka "csak" ;-))) olyan volt, mint Dustin Hoffmann, akkor Nagy Ervin SOKKAL jobb, mint Tom Cruise volt.
Az ő Charlieja, ahogy írtam, kezdetben minden lelkiismeret furdalás nélkül utálható, sőt, gyűlölhető figura. De a végére mégis elhisszük neki ezt az egyébként meglehetősen nagy pálfordulást, és mikor összecsap a Raymond pszichiáterét alakító Garas Dezsővel Raymond felügyeleti jogáért, már mindenki (igen, én is!) neki drukkoltam, és Garas, pszichiáterként hiába képviseli a józan észt, már csak az jön le, hogy mit akadékoskodik, nem igaz, hogy nem látja, hogy ezek itt ketten tényleg egy család...

Tetszett még nagyon a díszlet, ami nem csak nagyon praktikus és sok oldalú volt, hanem nagyon maivá is tette a darabot (igaz, kicsit rideg és hideg volt, de ez is a mai kor ismérve), a zenével együtt . Ami a jelenetek közti átrendezés alatt olyan hangerővel szólt, hogy máshol, máskor alighanem kiugrottam volna tőle a bőrömből, de itt megint csak helyén volt. (persze, vártam, hogy esetleg a film hajdani zenéje is megjelenik valahogy, de nem jelent meg)
Az egész darabot "modernizálták", kezdve Nagy Ervin egyes igazán mai, izomagyú hangsúlyaitól (aki nem tudja, milyen ez, az egyrészt szerencsés, másrészt sürgősen keresse meg a neten Varga Ferenc József jelenetét a Bunkótréninget) a megemlített eseményekig (pl. Tom Cruise ült a baseball meccses a lelátón)
Talán egyetlen kis negatívum, ami a darabról elmondható, hogy annak, aki nem látta a filmet (mint az én fiam), és az alapszituációnál egyebet az egészről nem tud, kicsit nehéz kezdetben felvenni a fonalat. Persze, a darabot a filmhez képest meg kellett nyirbálni, a színhelyek is korlátozottak (az autós utazás pl. teljesen kimarad, mindig csak a szállodai szobákban játszódó dolgokat látjuk.

Nem tudom, a darab jó-e vagy nem. Kicsit amerikaias, van tanulság is, lehet kicsit gondolkodni is, de szórakoztat, az biztos. Még egy olyan ellenállással érkezőt is be tud szippantani, mint amilyen én voltam. Magyarán működik a varázslat, mert a néző simán lenyeli, hogy a karakterek talán a normálisnál nagyobb utat tudnak bejárni. És mi a válasz? Válasz a címben, meg itt lent:


Morandi - Angels (Love Is the Answer)
Uploaded by umusic. - Explore more music videos.

1 megjegyzés: