Film gasztrobloggereknek?

Azt hiszem, egyedül leszek a véleményemmel.
De nem baj.

Bepótoltam eddig súlyosnak hitt mulasztásomat, és megnéztük a Julie és Julia című filmet.
És azon ritka eset fordult elő, hogy nem tudtam végignézni.
Nem leszek nagyon egzakt, nem vagyok én filmkritikus, csak az érzéseimet mondhatom el, és még azokat sem tudom mindig pontosan megfogalmazni.

Szóval, nekem a film egyértelműen egy divathullám meglovaglása volt, csekély mondanivalóval. Olyan minden benne van, de igazából semmi nem eléggé....
Bár -ne legyek már ekkora kékharisnya- a mondanivaló nem esszenciális egy szórakoztató filmhez. De azért legalább valami cselekményt vártam volna... De ebben a filmben semmi nem történt.

Biztos sokat rontott a dolgon, hogy Julia Child neve a film előtt gyakorlatilag ismeretlen volt Magyarországon (puff neked USA centrikus világkép, ahol minden UFO csakis Amerikában tud leszállni, minden szörny ott tevékenykedik, és csakis amcsi hős lehet, aki megmenti a világot)
Nekem például hosszú ideig le sem esett, hogy Meryl Streep (aki egyébként nagy kedvencem) egy olyan nőt játszik, aki magas és esetlenül mozgott.

Isteni szerencse, hogy a filmet a Zurammal néztem, akit ezek szerint gyorsabb felfogási képességekkel áldott meg a jó Isten, mint engem. (jó, jó, ezt eddig is mondta, csak nem hittem a bestének)
Én addig csak furcsálltam a fura mozgást, és a térdig érő konyhapultot.... (nota bene: az én konyhapultom például 10 centivel magasabban van, mint a standard, annak ellenére, hogy a 164 centis magasságom ezt nem indokolja...de nekem így a kényelmes)

A színészek játékával nem is volt semmi bajom... pláne, így utólag, hogy megnéztem néhány Julia Child videót (hihetetlen, hogy mai szemmel mennyire nem képernyős személyiség, nem?), elismerem, hogy Meryl Streep most is nagyot játszott. És Stanley Tuccit is szeretem.
Lehet, pont ezért, de az ő vonaluk, a Julia Child vonal volt számomra a szórakoztatóbb, de a másik.... tök érdektelen... Csak klisék halmaza kezdve attól, hogy nagy reménységként induló írónőből lett a megcsömörlött helpdeskes akit megszólnak a volt osztálytársak, mert csak telefonokat kapkod, és a konyhában csetlő-botló hisztis feleség (akinek nincs is oka hisztizni a férjével) sem valami eredeti dolog...

2002-ben  az USA-ban tényleg ekkora durranás volt egy gasztro blog?
Ráadásul olyan, amit igazából nem szól másról, mint egy híres séf receptjeinek a megfőzéséről? Ráadásul úgy, hogy -legalábbis, amennyire nekem lejött- hogy ezek a receptek nem is igazán a mai kor embereinek valóak? (persze, ez nem azt jelenti, hogy csakis trendi recepteket, ételeket kell csinálni, de nem olvasnék olyan blogot, ahol csupa homárt főznek, olyan dolgokat, amiket nem kapni a 100 km-es körzetemben, és se pénzem nincs rá igazán, sem alkalom, hogy megfőzzem)

De az tuti, hogy divat a gasztroblog és a gasztroblogolás (öööö, ismerek egy újoncot is e téren), divat a gasztro, de minek róla filmet csinálni, ha semmi nincs benne? (Jó, jó, nekem már a Bor, mámor, Provance film sem tetszett... meg a Napsütötte Toszkána sem, szerintem mindkettő csak kiherélte a hasonló című könyvet, ami az utóbbi, toszkánás esetben ráadásul még olyan nagyon jó sem volt)
Szóval, lehet, tényleg én vagyok rosszul összeszerelve...

Lényeg a lényeg, hogy felhőtlen szórakozás helyett valahol a homárgyilkos táján felálltam, és otthagytam az egészet...

Ja, és ha valaki olcsón szeretne hozzájutni a Julie és Julia filmhez gyári dvd-n, akkor írjon ;-)
Postaköltségért az övé...