2010. augusztus 9., hétfő

Bor, mámor, Hegyalja

Méltánytalanul alig látogatott része Magyarországnak. Pedig, akár határon belül, akár határon kívül kell Hungaricumot említeni, biztosan dobogós helyen végez a Tokaji.
De valahogy még sincs divatban. A Balaton Felvidék igen, Pécs, Villány igen, de kelet felé nem divat utazni.
Kár.


Gondolom, ennek megváltoztatásáért (is) jönnek létre a helyi fesztiválok. A hétvégén az Erdő, Bénye, Mámor vendégei voltunk, és jól éreztük magunkat. Nem csak Erdőbényén. De mostantól indult a Zempléni Fesztivál is, lesz Tolcsván is borfesztivál, jönnek a szüreti fesztiválok, aki menne akar, még nem késett le semmiről, sőt szüret táján is érdemes megint keresgélni...
Persze, nem kérdés, mi más is kell az idegenforgalom növeléséhez: pénz, pénz és pénz. Ennek hiánya látszik a vidéken rendesen (bár, azért minden faluban láttunk valamilyen EU-s projectet futni, vagy már megvalósulva, szóval, hátha azért....). Mert sajna a minőségi és fizetőképes idegenforgalom felfuttatásához nem elég csak a jó program, a népeket etetni és altatni kell (itt az "itatás"-ban nincs hiány!). Azért ezekből is akad már a környéken, csak keresni kell. Néha nagyon ;-)

A magam háza táján is söprögetek, mikor arról beszélek, hogy nem divat erre felé utazgatni, hiszen én is csak pár éve jutottam el erre a környékre először. (holott gyerekkorom nyarainak jó részét a vidéktől nem olyan messze (Szalonnán) töltöttem). Pár éve is egy hosszú hétvégére, akkor is fesztiválra, a Tokaj-Hegylajai Szüreti Napokra jöttünk, és igyekeztünk annyit mászkálni a környéken, amennyit csak bírtunk.
Megkapó volt az emberek kedvessége (igen, ez egy pestinek, vagy majdnem pestinek mindig élmény önmagában is!), a természet szépsége, a rengeteg látnivaló. Igaz, sokszor ehhez valóban autózni kell, de a várak (Boldogkőváralja, Regéc, Füzér), a kastélyok (csak gyorsan, fejből sorolva, a teljesség igénye nélkül: Sárospatak, Szerencs, Füzérradvány, Kőkapu, Kéked)
Megfogadtuk: visszamegyünk.
Erre pedig most került sor, nem utolsó sorban az erdőbényei fesztiválokról és környékbeli érdekességekről olvasott sok blogbejegyzésnek köszönhetően. Az útikönyvünk mellé kinyomtattam például Fűszeres Eszter "Tokaj-Hegyalja" cimkével ellátott bejegyzéseit, és ő lett (csak ilyen virtuális, és egyoldalú ismeretség alapján) a környékbeli kísérőnk.
Neki köszönhetem azt is, hogy még egy kis túra (tényleg csak kicsike) sem maradt ki a programunkból, mert másképp nem is tudtunk volna a Megyer-hegyi malomkőbányáról (vagy tengerszemről) sem.



Következzen egy abszolút szubjektív útibeszámoló, nem csak Erdőbényéről és a Bor, mámor, Bénye fesztiválról.
Sajnos kevés képpel, mert az valahol az M0-áson jutott eszünkbe, hogy fényképezőgépet egyikünk sem csomagolt,és csak a mobil maradt.


Pénteken indultunk, viszonylag későn, de erre a napra nem is terveztünk különösebb dolgokat. Megálltunk Szerencsen, egy jót sétáltunk a vár körül, majd némi vita után a Sárga Borházat választottuk kései ebédünk helyének. Az étlapot kézbe véve nagy esélye volt, hogy túlzabáljuk magunkat, de aztán megembereltük magunkat, és megelégedtünk (???) az eperkrémlevessel túrógombóccal, meg a tiszai halászlével (hal nélkül) és egy-egy adag sztrapacskával. Sajnos, ez utóbbi nem érte el a szlovák kolléga színvonalát, de azért nem volt rossz. Beszállásoltuk magunkat a Magitában (némi rossz sejtéssel a szoba elhelyezkedését meglátva) és elmentünk egy Bodrog parti sétára, és némi fagyira, sütire, kávéra Tokajba. Sajnos, az időjárás utolért minket, alig szálltunk ki az autóból, hatalmas vihar kerekedett, elmosva ezzel a napfényes sétáról szőtt álmainkat.
Visszaindultunk hát Bényére, ahol a sétát is pótoltuk. Akkor este még szinte elképzelhetetlen volt, hogy lesz ott ebből másnap pezsgő fesztivál, de azt hamar felfedeztük, hogy a falu gyönyörű fekvésű, és nagyon nyugi. Sok az eladó ház, én meg építkezés-mániás vagyok: máris vadabbnál vadabb elképzeléseket festettem egy-egy romos kis tornácos ház felújításáról (vagy inkább eredeti szellemben való újjáépítéséről).
Sajnos, a szobánkkal kapcsolatos balsejtelmünk is igazolódott (szerencse, hogy ez volt az egész hétvége egyetlen negatív élménye, sőt, ez is jól zárult). A szobák ablakai ugyanis mind az udvarra néznek. Előtte a tornácos rész alatt a folyosó, ahol mindenki közlekedik. Az első szoba (jelen esetben a miénk) pedig közvetlen az étteremre nyílik, az étterem teraszán üldögélő vendégek gyakorlatilag 2 méterre az ablakunk előtt beszélgettek. De ez lett volna a kisebbik probléma, hiszen az étterem bezár, mire az ember aludni készül. Azonban az étteremnek rendezvénye volt aznap este (amit ugyan a művházban rendeztek az eső miatt), de a személyzet innen hordta be a szennyes edényt, csörgött az evőeszközzel, csapta oda a tányérral teli ládákat, és itt pihegett, dohányzott, énekelt, fütyült és beszélgetett... praktikusan az ablakunk előtt. Így még éjfélkor is egy konyhában próbáltunk meg elszenderedni... és reggel hatkor már arra ébredtünk, hogy valaki sörös v. üdítős ládákat pakol autóba, majd elhajt, majd visszajön, ajtót csapkod, söpröget, beszélget....



És majdnem itt lett vége a bényei élményeinknek, mert megbeszéltük, hogy akkor mi délelőtt még körbenézünk, aztán szépen hazaindulunk... de szerencsére kaptunk új szobát (ami már sokkal csendesebb volt) és így élvezhettük ki igazán a MÁMORT Bényén...
Délelőtt azért még elmentünk kirándulni: a fent említett megyeri tengerszemmel kezdtünk, onnan Sátoraljaújhely (idő híján nem maradtunk a libegőre és a kalandparkban, pedig...!), onnan Pálháza, Füzérradvány (a változatosság kedvéért itt arról fantáziáltam, mit kezdenék modern grófkisasszonyként, illetve asszonyként a kastéllyal és a parkkal), Füzér (vár), Kéked (Melczer kastély), Gönc (huszita ház, és a híres HORDÓ), Hollóháza, Pálháza-Kőkapu (Károlyi vadászkastély) Kőkapunál ebédeltünk, gyönyörű környezetben abszolút retrót (rántott hús - hasáb burg - káp.sal). Kőkapu megint csak egy olyan hely, ami a legtöbb térképen, útikönyvben benne sincs, pedig az erdő közepén, kisvasúttal megközelíthető szuper kirándulóhely, ahol többféle kategóriájú szállás is van....még szerencse, hogy így, promóció nélkül is tele volt emberekkel)
Innen értünk vissza Bényére, épp beestünk a Béres birtok pincetúrájára, majd kicsit kóstolgattunk. Sajnos, csak bort és sajtot, mert Ízbolygó menüjéből a retró ebéd után nem tudtunk enni, még akkor sem, ha pont akkor kezdték el szervírozni az esti menüt.
De a hangulat már itt nagyon megfogott, és a többi helyszínen ez még csak fokozódott. Mondjuk az etyeki fesztiválokhoz képest volt valami nagyon családias, szinte házibuli jellegű szinte az összes helyszínen. Nem arról van szó, hogy kevesen voltak, egyáltalán nem. A falu kellemesen benépesült, csak nem volt akkora tömeg, mint pl. Etyeken szokott (hiába, a távolság és az ismertség...), de sokkal lazábbnak is tűnt az egész. Röviden, élhető és szerethető volt, és talán még a helyiek életét sem fordítottuk fel teljesen...
A Béres után jött a többi, már falubéli helyszín: a Vivamusnál jót beszélgettünk, és sok újat megtudtunk a környék borászatáról egy úrtól, aki a pincében amúgy csak az eligazítást végezte.



A helyi szállás nagy előnye volt, hogy így végre mindketten kóstolhattunk. Például Fordítást, ami -igen pongyola fogalmazásban- az aszú gyengébb, és általunk nagyon kedvelt "kistesója"
A legjobb helyszín díját tőlünk a Homonna kapta, itt lehetett a vadregényes kertben üldögélni, amivel az emberek éltek is rendesen.
"Jó duma" díjat kapott még egy kádár a Hunyadi utcából, aki a hordókról, borászkodásról mesélve elég pontos, de kellően vitriolos leírását adta a franciáknak... ;-)



De minden helyszín jó volt és más volt, különösen, ahol élő zene volt. (Szinte) minden helyen volt gasztro partner a borász mellett, azaz, lehetett jókat enni. Helyi alapanyagokból, érdekes receptekkel. Egyetlen szívfájdalmam az volt, hogy a késői ebédünk után egyszerűen nem tudtunk semmibe sem belekóstolni, kis borkorcsolyák (pogácsa, vagy akár csak zsíros kenyér, ne adj` Isten valami tapenádos (jó, ez nem helyi kategória) szendvics nem volt. Talán csak a Kerékgyártónál készült krumplis "lángos"...
Késő este (már, úgy értem, bényei mértékkel késő, mert egyébként csak fél tíz volt) megéheztünk, de pechünkre ekkor már a legtöbb helyen elfogyott minden ehető, így estünk be a Bardonba, mert az orvos is grillezett mangalica karajt, fóliás krumplit és zöldséges lapcsánkát (tócsnit) házi kecskegomolyával ír elő este fél tízkor ;-))) Nem is állítom, hogy nem forgolódtunk az éjjel, még jó, hogy a finom borocskák azért segítettek az emésztésben.



Másnap reggel még benéztünk Mádra és Tállyára, de sajnos itt is már csak a miséről távozó helyiek mozogtak, turistával egy szállal sem találkoztunk, még a gyönyörűen rendbe hozott Mádi Kúria előtt sem volt élet, csak egy pár parkoló autó.
Úgy jöttünk el, mint a korábbi látogatásunkkor, azaz, azzal, hogy JÖVÜNK MÉG!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése