Pomo d`Oro

Egy abszolút amatőr kritika.... Inkább csak szubjektív beszámoló...
Egyben már előre szeretném jelezni, hogy a fotók nem sajátok, mi most nem fotóztunk, a fotók az étterem honlapjáról valók.

A család hosszú idő után volt együtt étteremben... hát, igen, a válság megtette hatását, mi is ott nyestünk le a havi kiadásokból, ahol csak lehetett. A fiam már régóta sóhajtozva hallgatta csak, ahogy édes, jó atyja beszámol a gyermek kedvenc éttermének átépítéséről, új étlapjáról, meg úgy általában arról, hogy épp miket evett ott.

Így, hát meg is egyeztünk vele, hogy amennyiben tisztességesen zárja az évet (harmadik gimnázium, ugye beleszámít majd az egyetemi felvételibe, és meglesz a nyelvvizsgája is -angol felső), akkor megkapja az áhított papfojtó tésztáját. Neki egyébként bevett menüje van a Pomodoroban, mondta is, mikor megbeszéltük az asztalfoglalást, hogy azzal együtt akár meg is rendelhetjük a klasszikus hármast: spenót felfújt, papfojtó, pannacotta.

Az éttermet márciusban nyitották újra, egy jelentős átépítés után hatalmasra növelve a befogadóképességét. Sőt, a madarak csiripelik, hogy hamarosan egy mediterrán udvar is nyílik hátul, élő, nagy olivafával.

Az új, valóban nagyvonalúbb belső berendezéssel az árak is emelkedtek, meg az ételek közé is kerültek kissé csavarosabb fogások, azaz, a "trattoriának" alighanem vége, nem is tudom, használják.e tovább az eredeti teljes nevet: Trattoria Pomodoro....
De a Pomodoronak aligha kell attól tartania, hogy az árai miatt egyszer csak kongani fog az ürességtől, hiszen (és ezt én nem különösebben kedvelem benne) ide DIVAT járni, a celebvilág számos képviselőjével futottunk már össze itt.
Ennek ellenére vallom, hogy nagyon profin menedzselt étteremmel állunk szemben. Michelin csillagos talán sosem lesz, nem is hinném, hogy arra hajtanak, de a konyha és a kiszolgálás is korrekt, valóban az olasz eredetit idéző. (egyébként az első látogatásunk is úgy esett, hogy a férjem egyik olasz kollégája ajánlotta, mint olyat, ahol "igazi olasz konyha" van)
Az is az eredeti olasz hangulatot támogatja, ahogy Gianni, ahogy egy igazi olasz vendéglős / vendéglátó mozog a vendégei közt, elbeszélget velük (és nem csak annyit, hogy ízlett-e az étel).
Bár nekem ez a nagy közvetlenség sem igazán az esetem, de el kell ismernem, Toszkánában is pont így volt, csak ott nem ismertem a körbejáró tulajt ;-)

Kicsit az étlap is változott, a papfojtó tészta megmaradt, de a fiam másik nagy kedvence, a spenótfelfújt sajnos lekerült róla.
Szerencsére a spenótfelfújtat nem régiben (nagyjából) reprodukáltam, ezért a hiánya nem volt végzetes ;-)
A papfojtó hozzávetőleges receptjét meg egyszer megkaptam, de azt csak tervezem mindig kipróbálni.
Persze a parmezán korongban meggyújtott alkohollal melegített sajban megforgatás nélkül.

Ha a Pomodoroba megyünk, mindig egy (vagy két) pizzakenyérrel kezdünk. Hiába tudjuk, hogy később ezt még keservesen meg fogjuk bánni, mert már az elején teletömjük a fejünket, egyszerűen kihagyhatatlan a szellővékony tésztán a vékony, de ízletes paradicsomszősszal megkent vagy rozmaringgal megszórt, cikkekre vágva tálalt pizza. Ilyenkor mindig megfogadom, hogy egyszer igenis lesz kemencém, és addig nem nyugszom, míg megközelítőleg ilyen piizát nem tudok csinálni...
Előételnek a fiammal parmezán felfújtat rendeltünk balzsamecettel és körtével, ami zseniális volt.Kis salátaágy, rajta a melegen remegő, könnyű felfújt, krémes balzsamecet csíkok, körtegolyók, és egy szelet hajszálvékony kisütött körtelap...
Férjuram kihagyta az előételt, és zöldborsókrémlevest rendelt, ami legalább annyira ízlett neki, mint nekünk a magunk előétele. Beszámolója szerint kellemesen édes volt a leves (ez a mániája a zöldborsólevesnél), és kitőnően passzolt hozzá a sajt, amit levesbetétnek kapott.
Főételnek a két fiú rendelt egyformát, "kötelező" gyakorlatként a papfojtót, ami most kissé lágyabbra, paradicsomosra sikerült, mint szokott. Kevésbé érződött rajta a sonka íze.
Én egy puccos nevű fogásban halat rendeltem, ami végül meglepően egyszerűnek, de finomnak bizonyult: egy finom, szálkamentes halfilé volt krumplis panírban kirántva és sült paprikás majonézzel tálalva. Kértem, és kaptam még hozzá sült zöldséget, ami talán kicsit felesleges volt, ellenben szintén nagyon finom.
A fiúk végül pannacottával zártak, én pedig a legeslegelején kinézett citrom mousse-szal. Ugyanis rajtam kívül a családban nincs más rajongója a citromos édességeknek, ezért nem csinálok, így nagyon megörültem, hogy akkor most legalább egy kicsit citromozhatok. Megérte.Tökéletesen habkönnyű állag, a citrom kellemes fanyarságával... Meg is fogadtam, hogy azért egyszer csak megpróbálkozom ennek elkövetésével itthon is, legfeljebb kivárom, hogy a család helyett mások is legyenek, olyanok, akik osztoznak a citrom iránti szenvedélyemben.

A kiszolgálás korrekt volt, inkább profi, mint barátságos, de a sok áljópofizós pincér után, akit az ebéd vagy vacsora végére már inkább a pokolba kívánunk, talán ez jobb is. A poharaink szinte észrevétlen teltek meg újra ásványvízzel, ahogy kifogyott az üveg, már vitték is el, és kérdezték, hogy hozhatnak-e újat, semmire nem kellett várni, nem kellett bizonykodnunk, hogy ízlett az étel (pláne nem akkor, amikor épp bekaptunk egy falatot és teli volt a szánk).
A számlát hozó hölgy volt egyedül kicsit túl negédes, de a citromos desszert után még ez is belefért.

Most sem csalódtunk a Pomodoroban, legközelebbi összcsaládi látogatás akkor, ha a gyereket felvették az egyetemre... ;-)