drobek tágabb világa

Már régóta tervezgetem, hogy írok majd arról is, ami a kertkapunkon kicsit túl van, és ami miatt szeretünk itt lakni Érden. Gyűlt ugyan az anyag (fejben a szó, a memóriakártyán meg a fotók), de valahogy mindig elmaradt a kettő összerakása.
Aztán ma, ahogy minden nap, ha jó az idő, sétáltunk a kutyákkal.

Fáncsit két napig nem sétáltatni, és nem hagyni tombolni a kertben olyan, mint egy csapat óvodást bezárni egy kicsi szobába, és kérni őket, hogy foglalják el magukat jól és legyenek nyugton.... Tehát, épp ideje volt, hogy elálljon az eső, és ideje volt a sétának.

Én épp szedtem egy nagy marék erdei szamócát, és azt majszolgattam elmélyülten, amikor a kutyák egyszer csak eltűntek, majd kisvártatva fura hangot hallottam. Mint egy rekedt kiáltás, majd futás zaja... és hirtelen ott állt velem szemben egy őzgida. Pici volt, talán a térdemig sem ért. Rémülten rám meredt, "még Te is???" olvastam a tekintetéből, majd megjelentek mögötte a kutyáim. Mire reagálni tudtam, már mind a négyen messze jártak...
Kicsit megijedtem, mert még akkor is féltettem szegény kis jószágot, ha tudom, hogy a három kutyám még együttesen sem ad ki egyetlen jó vadászkutyát:
- Fáncsit ugyanis csakis a fitness és sport oldaláról érdekli a dolog, ő nem bírja, ha bárki vagy bármi gyorsabb nála. Mint valami karcsú, fekete amcsi atlétanő az Olimpián (csak a rajtszám hiányzik a hátáról): őt csakis a teljesítmény érdekli. Így tőle az őz csak annyira számíthatott, hogy majd megpróbálja lehagyni és elsőnek érni a célba.
- Alfikámnak az ereje valamikor talán meg lett volna a vadászathoz, de mára nagymami korba ért, és igazából az észjárása is elég lassú. Ha a gida nem beteg, nincs lába törve, akkor Alfitól is biztonságban volt.
- Twingo lenne az elvileg egyedül, aki még talán beválna vadászkutyának (szimat, érdeklődés, gyorsaság), de olyan picike, hogy talán csak egy pockot tudna elkapni. A jómúltkor, mikor egy vadnyulat vert fel egy sétán bebizonyosodott, hogy nála nem tudni, ki izgul jobban, hogy az üldözés eredményes lesz: ő vagy a "préda": a nyúl ugyanis sikoltozva menekült, ő vinnyogva üldözte, mi meg gurultunk a röhögéstől (A nyúl is megmenekült).

Szóval, az őzike gyakorlatilag biztonságban volt, de azért szurkoltam, hogy a papírforma jöjjön be, és megnyugodtam, amikor a kutyák, lihegve, de meglehetősen csalódottan végre visszajöttek hozzám.
Az őzgida megmenekült, a kutyák sem csatangoltak el, én meg elhatároztam, hogy most már írnom kell erről a tágabb világról.

Jöjjön tehát a mese drobek tágabb világáról.

Egyszer volt, hol nem volt, ott, ahol az ezerszer foltozott, mégis örökkön kátyús úttal véget ér Európa legnagyobb faluja, volt egy laktanya és egy lőtér. Ezen a lőtéren valaha katonák gyakorlatoztak, robbantottak, lőttek, lokátoroztak. Rejtélyes dombokat építettek, amibe valamiféle harci eszközöket rejtettek, rejtélyes lövészárkokat ástak. Nem is engedtek be embereket még a környékre sem.

Aztán hirtelen kitört a világbéke(?), a katonák magára hagyták a területet. Az emberek és az idő vasfoga szétkapta az épületeket, létesítményeket, amit lehetett visszahódított a természet. Járnak itt manapság rossz emberek, akik ide hozzák a soha le nem bomló szemetüket, dögöket, sittet, de járnak jó emberek is: kirándulók, futók, biciklisták, motocross-osok, lovasok, kutyások, sőt, időnként még egy-egy lelkes civil csapat is, akik szemétszedő akciókat szerveznek, és megpróbálják újra élhetővé, élvezhetővé tenni a környéket... a rossz emberek után. Egy rövid időre sikerül is nekik, de egyelőre sajnos többen vannak azok, akik csak a saját portájukon irtóznak a szeméttől, ha csak a környezetet szennyezik, úgy hiszik, az nincs rájuk hatással...
A fentiek ellenére varázslatos vidék ez a miénk. Annyira, hogy talán át is minősíti egy részét az önkormányzat, és akkor a vállalkozó, aki megvette, majd épít rá jól egy százlakásos lakóparkot....de erről most ne beszéljünk, ez mégis csak egy mese, itt most csak a szép dolgok legyenek.

Az idei tavasz, ahogy mindig a mezőinken, a sárga tavaszi hériccsekkel kezdődött, a mezők csak úgy sárgállottak mindenütt.
Aztán -először egyébként, mióta tizenéve itt lakunk, jött a kucsmagomba. Nagy izgalomban voltam, mert imádom a gombát, egy időben nagybátyámmal a Zemplénben sokat gombászkodtunk, de ennyi év távlatából először le sem mertem szedni. Aztán igen, és bevittem az Etele Városközpont piacra gombavizsgálatra, és valóban mind ízletes kucsmagomba volt (persze, ezt az is bizonyítja, hogy most itt ülök, és írok)

A kucsmagomba után jött a kakukkfű virágzása, amiről, ha nincs Fűszeres Eszter posztja, szégyellem magam, de nem is tudtam volna, hogy ez... az. A nagy hőségben egyébként eltűntek a virágok, azt hittem, levirágzott, és kész, de most, hogy megint ennyi eső esett, meg sütött rá egy kis napocska, újra lilállik a kakukkfű mindenfelé.

Aztán jött az árvalányhaj dömping, mikor fehéren és lágyan hullámzik a határ. És mennyire vicces tud lenni, amikor a kutató kutyák (mint a képen -alig láthatóan- jobb alul épp Twingo demonstrálja is) jól belegabalyodnak, és a fülük mellé tűznek egy-egy szálat belőle. 

Aztán jöttek az újabb gombák, a mezőn a szegfű és a csiperke, a fenyvesben pedig a tinórú.
Sajnos, akkor nem volt kapacitásom, hogy úgy szedjem le a gombát, hogy még be is tudjam vizsgáltatni, és aztán valami finomat főzhessek belőle. A három fázisból egyre sosem volt idő, így a gombák maradtak a tönkjükön, és csak a fényképezőgéppel vadásztunk rájuk.

 És most jön az, amikor a legeslegjobban szeretem a környéket, amikor kicsit úgy néz ki az egész, mintha -legalább fél lábbal, még, ha az a bal is, de akkor is- Provance-ban járnánk.
Ilyenkor megtelik a völgy parkoló autókkal, rengetegen szedik a virágot, van, aki ládába, komoly mennyiséget. (lehet, hogy a felső kép még egy kicsit korai, ezen még nem nyíltak ki olyan szépen a levendulák, mint a lejjebb, egy kisebb területen a laktanya kerítése mellett)

Közben az utak széle tele erdei szamócával, és, mivel van egy csomó olyan hely, ahová szerencsére autóval behajtani nem lehet, ezért itt sem szemét, sem por, sem kipufogógáz nem éri őket. Csak türelem kérdése, hogy jól be tud-e az ember lakmározni belőlük. (és ebből a leszedés egy dolog, de a csuma eltávolítása az igazi türelemjáték) Nem is tudom, mennyibe kerülne egy kiló belőle a piacon... ;-)

Ha majd leérik a szamóca, jön a szeder, a vadringló, ősszel a csipkebogyó (szintén bio változatban szedhető, autóval nem elérhető helyekről)
Hát kell ennél több?
Csak némi jó idő, hogy végre rendszeresen tudjunk sétálni...