Bonts vitorlát!

Ugyan egy bejegyzés már született a tengerre vágyódás témában, de talán itt az idő, hogy ennél konkrétabban is leírjam, mi az, amiért kis társaságunk 9. éve arra vágyik, hogy a tengeren töltse a szabadságát.

Először is, nem vagyunk született vén tengeri medvék, és nem vagyunk nomádok sem. De a vitorlázáshoz, azaz, pontosabban annak "nyaralós" változatához, a túravitorlázáshoz egyik sem elengedhetetlen feltétel. Csak a prioritásokat kell egy kicsit átszervezni az agyában az embernek.

Előjáték:
A dolog egyszerűen kezdődött: egy cikk egy újságban az adriai charter (vitorláskölcsönző és túraszervező cégekről) és a túravitorlázásról, gyerekért menés az osztálytárshoz, mert ők vitték haza a suliból, üldögélés egy pohár bor mellett, ahol az apuka épp hazatért egy vitorlás csapatépítő túráról.... és meg is van a nagy határozás, hogy annak ellenére, hogy nem vagyunk közeli barátok (mármint mi, szülők) belevágunk egy ilyen nyaralásba. Két házaspár, 1 egyedülálló apuka, három 10-11 év körüli fiú (apuka és az egyik fiú azóta lemorzsolódott)

1. felvonás
Megérkezünk Zadarba, ahol döbbenetes forróság fogad, mire minden cuccunkat (és ekkor még volt dögivel, hiszen nem tudtuk, hogy pár pólón, rövidnadrágon meg fürdőruhán kívül mást úgysem fogunk hordani) a kajütbe, mindenkiről ömlik a víz. A kapitányunk (skipperünk) legalább jó fej, hülyéskedik a srácokkal, laza. (hogy előre ugorjak: ebből az ismeretségből aztán barátság lett, azóta együtt nyaralunk, a fiúkat megtanította vitorlázni, levizsgáztak, és sokadik éve ő a skipperünk, de immár barátságból és barátnőstül jön velünk) A forróság azonban mindent visz, a kajüt szűknek tűnik, ha lemegyek, hányingerem van, én megijedek, és este csendesen sírdogálok egyedül a móló végén, hogy milyen hét vár rám... ha nem szégyellném magam annyira, megkérném a zuram, hogy csomagoljunk és menjünk haza... de nem teszem. És jól teszem.

2. felvonás
Bár első évben még csak szoktuk a dolgot, az pillanatok alatt világossá vált, hogy vitorlázni a csodálatos nyugalom, kikapcsolódás, szabadság. Oda mégy, ahová tetszik (szó szerint akár: ahová fúj a szél), ott állsz meg, ahol akarsz (kis, elhagyott öblök, csak tengerről betérő utasoknak fenntartott konobák / éttermek, lsd. jobbra a képen!). Viszont ha akarsz, és futja a hajón tárolt áramból, a vízből, akár kikötnöd sem kell, éjjel is hajózhatsz (soha olyan fényes csillagokat, a város fényeitől nem megvilágított sötétkék eget nem látni sehol, mint kint a tengeren)
Nincs hová sietni, nincs miért sietni, nincs miért izgulni (nagyon): ideális kikapcsolódás a folyton lótó-futó, tülekedő, stresszelő városinak.
Délben horgonyt vetünk, fürdünk, közben valaki főz egy adag tésztát, amit megeszünk a fedélzeten. Délutánra, ha úgy tartja kedvünk, behajózunk egy marinába, azaz kikötőbe, ami tkp. egy hajós kemping. Néha jobb felszereltséggel, néha azért elég lepukkanttal, de lehet vizet vételezni, bevásárolni, zuhanyozni, mosni, hajat mosni, utána be a város(ká)ba, üldögélni a kis éttermekben, sétálni, élvezni a nyaralást egy kicsit a szárazföldön is.
Reggel friss adriai péksütemények (aki evett már ilyet, tudja, hogy miről beszélek), reggeli a fedélzeten, ráérős kihajózás, és kezdődik minden elölről.

3 felvonás
Egyre rutinosabb hajózók vagyunk. Egyre kevesebb holmival (ruha, kaja) érkezünk, mert már tudjuk, mi az, amit úgysem fogunk használni. Egyre kisebb távolságokat kalkulálunk a túrára, mert rájövünk, nincs teljesítménykényszer, a hajózás nem eszköz a vitorlázáson, hanem CÉL.

Napközben csak csorgunk, vitorlával vagy motorral, megállunk, ahol csak akarunk kirándulni vagy fürödni, a fiúkat kötélen húzzuk a hajó után, fejesugró bajnokságot rendezünk a hajó minden pontjáról vagy csak csendesen sodródunk és figyeljük a velünk úszó delfineket.

Nem görcsölünk azon, hogy vajon lesz-e hely a marinában (július-augusztusban ellepik az olaszok, sokszor három, négy órára betelnek a helyek). Horgonyt vetünk, bocival partra szállunk, és zuhanyzunk a hajón. Reggel aztán, mikor ők elmennek, mi bekötünk a marinába, feltöltjük a hajót vízzel, árammal, és megyünk tovább.

4. felvonás 

A bal oldali képen: ekkorák voltak a fiúk az első túrán, és ekkorák tavaly, mikor már vizsgázott adriai hajóskapitányként ünnepeltek.

Tehát már nem egy skipperünk van, hanem három, mert a két, hamarosan immár 17 és 18 éves fiú  már szintén levizsgáztak tavaly. Persze, ők önállóan még nem vezetnek, még mindig egy főnökünk van "A KAPITÁNY", a két fiú csak co-skipper ;-).
A két apuka is simán elkormányoskodik, ha kell.
Mi lányok meg profi módon rakjuk ki a puffert ("anya, szorítónyolcas!"), szedjük össze a köteleket, vesszük el a mooringot, intézzük a marinában a ki és bejelentkezést. Olyanok vagyunk már, mint egy igazi legénység, összeszokottan tesszük a dolgunk.

(a képhez még annyi megjegyzés, hogy a hátunkon szereplő "beosztásoknak" megvan a maga története, de ezek elmesélésével nem terhelném a nagyérdeműt)

Epilógus
2003 óta nem tudunk már igazán tengernél, de a szárazföldön nyaralni. Volt ilyen, és állandóan csak irigykedve figyeltük a vízen sikló vitorlásokat. (A képen pl. egy mallorcai fotó, ahol csak fentről, a szerpentinről fotóztuk irigykedve ezeket a motorosakat, ahogy ringatóztak egy gyalogszerrel elérhetetlen gyönyörű öbölben)
Még akkor is, ha vannak a vízen kellemetlen pillanatok. A bóra még kikötőben sem kellemes élmény, pláne, ha a mellettünk kikötött hajó elszabadul. A döghullámok (mikor vihar már nincs, csak egy kellemetlen hullámzás) is meg tudják még kavarni az ember gyomrát, ha épp nem a jó irányból érkeznek, hanem úgy, hogy a hajó nyolcasokat ír le fel futva rájuk és lefutva róluk.
Az sem kellemes, ha az ember kifog egy olyan hetet, amikor szinte végig esik az eső, és így a kajütbe vagy zárva.
De ha gyönyörű az idő, márpedig a legtöbbször az, akkor semmi nem versenyezhet egy vitorlástúrával.
Mi, a valaha volt szárazföldi patkányok mostanában már hiába kötünk ki egy marinában, valahogy senki nem mozdul a hajóról. Előkerül egy-egy üveg bor (külön winestewardunk is van, lévén civilben borral kereskedik), a fiúk kártyát hoznak, meg gitárt, és csak ülünk és ülünk a decken, és ringatózunk tovább. (mint a képen, csak itt még a bor nem került az asztalra)
 Sőt, nem csak a hajón ringatózunk: az ember bemegy a marina fürdőjébe, és hullámzik vele a zuhanyfülke, a wc, vagy hazaérkezés után napokig az ágy...
És mekkorát lehet aludni a tengeren! Éjjel azért, mert még a pici kajütablakokon is kellemesen hűsít a tenger, jobb, mint bármelyik légkondicionált szállodai szoba, nappal meg csak úgy: ha csendesen siklunk vitorlával, azért (csak takk-, azaz, irányváltáskor ébred fel az ember, mert az ágy egyik végéből a másikba gurul), ha motorozunk, akkor azért. Csak viharban nem lehet aludni, mert akkor jobb fent lenni a deckken, a rosszullétet elkerülendő.
A közhiedelemmel ellentétben a vitorlás nyaralás, ha nem is olcsó, nem kerül többe, mint egy közepes kategóriájú tengerparti szálloda.
Igaz, komfortban kicsit kevesebbet ad.
De élményben sokkal, sokkal többet.
Mi már nagyon készülünk az idei túrára,  már csak 10 hét, és mehetünk is, ezúttal Krk szigetéről startolunk és a Kvarner öbölt, Isztriát hajózzuk körbe.