drobek világa: 2011 és a kötelező lencse

Nem könnyű dolog összehangolni a karácsony alatt megfáradt és teletömött gyomrok elvárásait azon hagyománnyal, hogy újév napján lencsét KELL enni, mert különben nem leszünk szépek, sem gazdagok (én már az egyikkel is kiegyeznék :-)

Ezért most már sok éve bújom a netet a lencse új feldolgozási formáit keresve, ami aztán -ahogy ez lenni szokott- vagy bejön a családnak, vagy nem.

Az idei változat ihlető receptjét a BBC Good Food magazinjában találtam. Ebből született a mai ebéd, ami pont annyi főzéssel járt, amennyit ma még hajlandó voltam belefektetni.

Közben -némi bűntudattal, de azért vitára készen- Uj Péter nem rég olvasott írása járt a fejemben:

"Azt is meg kell jegyeznem, hogy általában gyanakvással tekintek mindenkire, aki konyhai improvizációs készségével dicsekszik, mivel szerintem a konyhaművészet olyan bonyolult és kifinomult mesterség, amelyhez rendkívüli képességek és persze tapasztalat szükséges, a laikus töketlenkedésből sok jó nem sülhet ki, nem nehéz belátni, hogy ha valaki például megpróbálja valahogy átkölteni a legendás francia séf, Bernard Loiseau híres és egyébként nem túl bonyolult süllőreceptjét (burgundi vajmártásban hagymalekvárral), azon csak rontani tud, Loiseau egészen kivételes képességű művésze volt az ízeknek ugyanis, hogyan tudna javítani a művén egy taplónyelvű szerencsétlen?
Ha elfogadjuk Váncsa István tételét, miszerint (a konyhaművészet) „...különféle anyagok és technológiák roppant gazdag kínálatából válogat, a kész mű pedig egyszerre hat a látásra, a szaglásra és az ízlelésre, miáltal a wagneri Gesamtkunstwerk egyszerű ceruzarajznak tűnik hozzá képest”, akkor nyilvánvaló, hogy a konyhában a szakácskönyvet átíró, improvizálgató laikus nem sokban különbözik attól a kreténtől, aki vastag alkoholos filccel próbál Hitler-bajuszt rajzolni a Mona Lisának, miközben meggyőződése, hogy tette emeli a műalkotás értékét." (Uj Péter: A hal meg utoljára)

De bűntudat ide vagy oda, ezt most igenis a saját ízlésemre szabtam (amiről ezzel együtt nem állítom, hogy jobb, mint akár a receptet jegyző Olive Magazine szerkesztőinek bármelyikéé.... csak én most épp így kívántam.
Mert szerintem meg pont az a jó a főzésben, hogy ötleteket begyűjtve magunkat valósíthatjuk meg....Na, de ennyi lőzung után jöjjön a recept.

Lencsesaláta
(hozzávalók 4 személyre)
a salátához

15 dkg lencse (vagy 2 doboz lencse konzerv)
1-2 marék rukkola
30 dkg paradicsom
1 fej édes (lila, fehér saláta)hagyma
1 ek oliva
só, bors

az öntethez:

1 citrom kifacsart leve
1 narancs kifacsart leve
4-5 ek olivaolaj
2 ek méz
1 tk kakukkfű
só, bors

a húshoz:

60 dkg füstölt karaj
2 tk dijoni vagy sima mustár
1 tk balzsamecetkrém (esetleg méz)
bors,
1 ek olivaolaj

A lencsét néhány órára beáztatom, és babérlevéllel, szegfűborssal ízesített húslevesben (kockából is jó) puhára főzöm (max. 25 perc). Leöblítem hideg vízzel, hogy ne főjön tovább és langyosra hűtöm.
A paradicsomot megmosom, egy negyedekbe vágom. Egy sütőlapra sütőpapírt terítek, héjukkal lefelé beleteszem a paradicsom gerezdeket, sózom, borsozom őket, megkenem (lesprayzem) őket olivával, majd 30 percig 170°C-on sütöm a sütőben.

Az öntethez egy kis csavaros befőttes üvegbe öntöm a hozzávalókat és alaposan összerázom.

Egy nagy tálba beleszórom a rukkolát, ráöntöm a lencsét, a tetejére karikázom az édes hagymát (ha csípős lenne lesózva vagy citromlében hagyom állni egy kicsit), a tetejére rakom az édesre sült paradicsomot.

Egy vastag aljú serpenyőt vékonyan megolajozok és felforrósítom. A karajt vékonyabb szeletekre vágom, borsozom és megkenem őket a mustárral. Oldalanként 2-2 percet sütöm így, majd megkenem vagy balzsamecetkrémmel vagy mézzel, és oldalanként újabb 1-1 percet sütöm. Ettől szép színt kap, de ügyelni kell, nehogy megégjen a kérge. (ha úgy látom, akkor inkább többször forgatom)