Talán a Budapesthez (Érdhez) legközelebbi magas hegyre kirándultunk tegnap, sajnos a kellemes hőmérsékletet nem tudtam úgy hazahozni, mint azt a kis izomlázat a combomban.
Évek óta visszatérő téma nálunk, hogy nyáron nem fogunk semmi meleg helyre menni, hanem csak fel, a hegyekbe, mert ott jó idő van, mi meg nem igazán vagyunk napimádók, akik egész nap a strandon fekve süttetik magukat. (kivéve az évi elmaradhatatlan vitorlázást, de az ugye egy egészen másfajta dolog)
Nem mondom, a hegyi vakációzásnak nem kis mértékben gátja az osztrák árszínvonal is... erre orvosság az egynapos kirándulás, otthon alvással, ezt bonyolítottuk le tegnap.
Schneeberg
Alsó-Ausztria legmagasabb hegye, innen kezdődnek az "igazi" hegyek. Bécsből csak egy óra autóval, gondolom, kedvelt kirándulócél hétvégente a nagyvárosból elszökni akaróknak.
Puchbergben lehet letenni az autót, itt kisvasútra, a szalamandra mintásra festett szalamandra-vonatra szállni, és meg sem állni az 1800 méteres magasságig. (Érdemes előre megvenni a jegyeket a kisvasút weboldalán, mert különben könnyen betelik az óránként induló két kocsi másokkal) A kisvasút 1 órát liheg, kapaszkodik velünk felfelé (a mi Fogaskerekűnk talán csak kisunokája lehetne) közel 10 km-t megtéve útban, és 1200 métert emelkedve magasságban.
A sógorok már ezt a kis utat is nagyon kitalálták, kezdve onnan, hogy a hangosbemondó végig magyarul is tájékoztat, a kocsikba szerelt kivetítőig, amin látható a kép, amit a masiniszta is lát maga előtt, addig, hogy azon az állomáson, ahol a felfelé és lefelé menő vonat találkozik, beiktattak egy 5 perces megállót, erre a megállóra építettek egy hüttét (hegyi kunyhót), ahol friss lekváros buktát (és mindenféle mást) vehet a hosszú ;-) vonatúron kifáradt turista.
Megérkezünk tehát a Hochschneebergre, máris magasabban vagyunk, mint Magyarország legmagasabb pontja, már teleettük magunkat...kezdődhet hát a túra.
Az út nagy része nem különösebben megerőltető, egész a csúcs alattig. Ez a kétszáz méteres szakasz azért meglihegteti az ember lányát, még akkor is, ha azt hiszi magáról, hogy nincs nagyon rossz kondiban. (kicsi gyereket érdemes azért vagy nyakban, vagy hordozóban vinni, nagyobbat kézen fogni, kutyát pórázra venni, mert az út köves, könnyen megcsúszik az ember lába, az út széle után viszont nem egy helyen meredek lejtő van)
De a nagy lihegésben is vigasztal a tudat, hogy lefelé -bármilyen hihetetlen is ez most- még rosszabb lesz... és tényleg, az ember lábujjai belepréselődnek a cipőbe, a combja remeg, ahogy tartja magát, és lefelé még jobban meg kell gondolni, hová lépünk a kőgörgetegben)
Szóval, felfelé érdemes több pihenővel operálni,
cserében lehet gyönyörködni a panorámában: "jé, onnan jöttünk!",
aztán újra nekivágva sóhajtozni, hogy "jaj, oda megyünk"...
Közben viszont lehet örülni a júliusi hó látványának:
Meg az igazi alpesi "Milka" hangulatnak:
A nagy hegymászás jutalma ismét a hütte (Fischerhütte, 2075 méter magasan)
Gasztronómiailag persze ne várjunk sokat, sőt, ha bebuktáztunk a kisvasút megállójában, akkor érdemes is kihagyni az itteni ételeket, de azért egy jó hideg sör vagy Almdudler, netán apfelschorle (almalé, szóda keveréke) jól esik még az itteni kellemes hőmérsékletben is.
Innen át lehet még sétálni a gerincen a szemben lévő csúcshoz, és innen leereszkedni a vasúthoz, bár mindkét út eleje igen kellemetlen lefelé...tényleg fárasztóbb a lejtmenet, mint a kapaszkodás.
Visszafelé a kisvasúton aztán nem csak mi bóbiskoltunk el a jóleső fáradtságtól, hanem a kutya is kissé nyugodtabb volt, mint felfelé ;-)
Kellemes hőmérséklet ide vagy oda, a nap úgy, sőt, a magasság miatt "még úgyabbúl" süt, érdemes minden ruhából kilógó testrészt lekenni naptejjel és sapkát, napszemüveget viselni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése