2010. július 12., hétfő

-10°C

Úgy értem, az ember hőérzetéből, legalább arra a pár percre, míg ezt szépen benyalja... ;-)

Egyébként ez életem első home made fagyija, holott pár éve annyira rágyógyultam a témára, hogy még fagyigépet is beszereztem. Igaz, már ez is kissé kalandos volt, mert a szezon vége felé kapható egyetlen megfizethető árú (kevesebb, mint 10 ezer Ft) egy Elta márkájú gép volt. Megvettem, de csak utána vettem észre, hogy lyukas az akkutartálya. Már pedig, hacsak nem akkufolyadék fagyit akarok enni, akkor ez nem annyira nyerő. Erre ugye nem volt garancia, mert akár én is kilyukaszthattam, cserélni nem tudták, ment az egész a szemétbe.
De nem adtam fel, vateráztam magamnak egy Philipset.....csak azért, hogy mintegy három évre felkerüljön a kamra legfelső polcára, használatlanul... Sok hűhó semmiért.

Nem is tudom, miért MOST került le a kamrapolcról... az élet nagy titkai...

Első fagyi ide vagy oda, nem akartam túlbonyolítani, pláne nem még a tűzhely mellett is állni, így a tojásos, felfőzött változatot rögtön dobtam. Ahogy mindazon ízesítéseket, amiket én igazán szeretek, mert azokat senki más nem enné meg a családban, szóval maradt a legkisebb közös többszörös, a gyümölcs. Abból is az épp kapható málna.
Meg a mascarpone, amiből épp volt egy már erősen felhasználandó kategóriába eső doboz a hűtőben.
Szóval, tulajdonképpen inkább parfénak nevezhető az én első fagylaltom, mint fagylaltnak ;-)
A fagyigép viszont jól vizsgázott. Nem egy posztot olvastam ugyanis mostanság gasztroblogokon, hogy nem sűrítette be a fagyit, hűtőben meg mindenféle praktikával kellett üzemeltetni az igazi fagyiállaghoz. Hát, ez a kis gép jól tette a dolgát, nem egész fél óra alatt teljesen fagyi állagú fagyit kevert nekünk. Egyetlen bajom, de a parfé ilyen, hogy kicsit várni kell a tálalással, miután kivesszük a fagyasztóból, mert ott teljesen keményre fagyott.

Egyébként azt hiszem, annak ellenére, hogy ilyen sokáig aszaltam a fagyigépet a polcon, nem bánom, hogy megvettem, hogy van... Nem adnék érte sok tízezret, de tízezer alatt, akár használtan szerintem jó, ha van az embernek.
Sajnos, rajtam kívül a család nem egy nagy fagyis, de tényleg egyszerű használni a gépet, hamar megvan a fagyi benne (az akkut mostantól "szezonban" eleve a fagyasztóban tartom, így elég csak előkapni), és kis adagokban csinálok magamnak majd egy-egy  fagyit, hiszen itt is elmondható: legalább tudom, mi van benne, még ha nem is bio alapanyagokból dolgozom, akkor sincs tele tartósítóval, transzszírral meg ki tudja, milyen kutyafülével, annyi cukor van benne, amennyit én akarok, és ha épp kitör rajtam a kalória hiszti, hát az sem gond...

.Málna-mascarpone parfé
hozzávalók
  • 30 dkg málna
  • 1 doboz (25 dkg) mascarpone
  • 1 doboz (2 dl) habtejszín
  • 6 púpos ek melaszos barnacukor
  • 1 rúd vanília 
  • 1 zöldcitrom héja
Minden hozzávalót jól lehűtök. A tejszínt kemény habbá verem, belekaparom a vaníliarudat, belereszelem a zöldcitrom héját, hozzáadom a cukrot és felverem. (ízlés szerint lehet jobban cukrozni, mint ahogy én tettem)
A málna felét pépesítem (villával szétnyomkodom) és a mascarponeval együtt a tejszínhez öntöm. Az egészet átkanalazom a fagyigép tartályába, és beindítom. Mikor már kezd fagyihoz hasonlítani az állaga, beleteszem az egészben hagyott málnaszemeket is, ezzel már épp csak annyit keverek rajta, hogy jól átkeverje. Tálalásig a tartállyal együtt vagy műanyag dobozba átkanalazva fagyasztóba rakom.
Tálaláskor rámorzsolok hozzá egy házi csokis-zabpelyhes kekszet (ez az interneten keringő, talán Stahl-féle zabpelyhes keksz kicsit csokisított, meg kicsit egészségesebbé tett változata). Persze, keksz nélkül, vagy más keksszel, babapiskótával is finom...


Csokis zabpelyhes keksz
hozzávalók
  • 15 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 12 dkg barnacukor (a fele helyettesíthető édesítőszerrel)
  • 15 dkg nagyszemű zabpehely
  • 8 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 1 csipet só
  • 1/2 cs szódabikarbóna
  • 2 dkg jó minőségű kakaó
  • 1 tk őrölt fahéj (esetleg őrölt kardamom és szegfűszeg is)
  • 5 dkg étcsoki pasztilla
A lágy, szobahőmérsékletű vajat elkeverem a cukorral és a tojással (akár hagyományos kézi habverővel is megy, nem kell hozzá gép), beleszórom a lisztet, kakaót, szódabikarbónát, sót, fahéjat. Ezekkel is alaposan elkeverem. Beleforgatom a zabpelyhet és a csokipasztillát. Ha nagyon lágy lenne, hűtőbe teszem 30 percre. Vizes kézzel kis golyókat formálok belőle (kb. húsz forintos átmérőjűeket) és egy sütőpapírral bélelt tepsire rakom őket egymástól távol, mert szét is kell lapítani őket, illetve a szódabikarbónától még nőni is fognak. Kb. 20 darab lesz belőle. 
Megint csak vizes kézzel ellapítom őket (kb. 1-1,5 cm vastagra) és 170°C-os sütőben 15 perc alatt megsütöm őket.

Frissen kivéve a sütőből még egészen lágyak, de nem kell megijedni, ahogy hűlnek, úgy lesz keksz állaguk. Viszont, ha mégis összenőttek a kekszek, érdemes őket langyosan szétszedni, mert ekkor már kicsit keményebbek, de még nem törnek, mint teljesen kihűlt állapotukban.
Zárt dobozban vagy kekszes üvegben sokáig eláll, szerintem finomabb, mint a Hobbit keksz vagy a Barilla Grandcerealéja vagy a Győri Zabfalat.
Lehet csoki és kakaó nélkül is csinálni. Ha nincs benne kakaó, akkor +2 dkg liszt megy bele. Csoki helyett mehet bele bármilyen durvára vágott olajos mag (dió, pisztácia, mandula) vagy apróra vágott aszalt gyümölcs.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Gondolom a Philips-hez a recepteskönyvecskét nem vateráztad össze?! A miénk vhogy elkeveredett, sehol nem találjuk, pedig nagyon hiányzik! Német nyelvű volt, és iszonyat' finom a benne olvasható eperfagyi, meg a karamell - meg a többi is. Úúúúgy szeretném újra elkészíteni ezeket, de a pontos recept nélkül max. hasonló lesz az eredmény, de nem OLYAN. Nincs meg mégis véletlenül Neked ez a receptfüzet? Vagy vkinek, aki olvassa ezeket a sorokat? Segítsetek kérlek egy súlyosan fagyifüggő receptelvesztőnek! Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Megkaptam (magyart), ha valahol megtalálom (közben volt egy költözés), akkor bescannelem és elküldöm mailben.
    Dobj egy levelet az emileddel ide: oliverpontirsaikukacgmailpontkom

    VálaszTörlés