2010. május 27., csütörtök

Ronda, de finom

Lehetne szép és finom. De sajnos, be kell vallanom, nem igazán erősségem az ázsia jellegű ételek "rázva sütési" technikája, illetve az összetevők "épp jó, de még roppanós" állapotának eltalálása sem.
Ez van, törekszem a jobbra, de OLYAN, olyan IGAZI még sosem lett...
Szóval, ha a tökéletes állagot nem is sikerül elérnem, az  ázsiai jellegű ételek akkor is a kedvenceim. Már csak azért is, mert különösen jól jönnek diéta idején (nem a kínai büfé zsírtól agyonázott, ki tudja, mit tartalmazó gyors kajáira gondolok), hiszen kevés olajon sütünk, sok zöldség  van benne (az ilyen ételek a biztos pont, ahol a fiam bármilyen zöldséget megeszik, tehát ez az egyik trükköm, hogy lenyomjak némi zöldet a torkán), ehhez jönnek még a zsírégető fűszerek, a gyömbér, a chili....
Ebből kifolyólag hasonló ázsiai jellegű egytálakat viszonylag gyakran szoktam elkövetni, néha rákkal és teljes kiőrlésű udon tésztával csinálom (akkor frissebbre veszem a fűszerezést, könnyebbre a zöldségeket és friss koriandert vágok bele), most marhahússal csináltam, a zöldségek is egy kicsit "komolyabbak" voltak a fő fűszer pedig az ötfűszer volt (kínai fahéj, szegfűszeg, csillagánizs, édeskömény és szecsuáni bors keveréke).
Az alapötlet az itt balra látható könyvből jött, a "marhahús osztrigaszósszal és paprikával" receptet variáltam át - valószínűleg a felismerhetetlenségig. De az ihlet tényleg innen jött, de szívesen enném a könyv többi receptjét is bármikor...




Marhahús zöldségekkel, rizstésztával

hozzávalók 4 főre
  • 30-40 dkg marhafartő
  • 1 csokor újhagyma vagy egy szál póré
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 kisujjnyi gyömbér
  • 1-2 chili (elhagyható)
  • 1 csomag shitake gomba
  • 1 kis fej kínai kel (nálam most új kelkáposzta)
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • 20 dkg sárgarépa 
  • 20 dkg káposzta
  • 20 dkg brokkoli
  • 3 ek mogyoróolaj
  • 2 dl sötét szójaszósz
  • 1 dl rizsbor
  • 4-5 ek osztrigaszósz
  • 1 zacskó rizstészta (de lehet más fajta is)
  • 4 ek barnacukor 
  • só, bors
tálaláshoz
  •  1 marék szezámmag megpirítva
  • szezámmagolaj
  • szójaszósz vagy ketjap manis
A marhahúst 30 percre fagyasztóba tesszük, mert így könnyen vékonyra szeletelhető. Vékonyra szeleteljük, ráöntjük a szójaszószt, a rizsbort, a cukrot, sózzuk, borsozzuk. Az egészet összeforgatjuk és minimum 30 percig pácolódni hagyjuk.
Közben felvágjuk a zöldségeket: a marhahúshoz hasonló csíkokra vágunk mindent, amit lehet, a hagymát karikára vágjuk, a gyömbért, fokhagymát lereszeljük, brokkolirózsákat is kicsire daraboljuk.
A wokot felmelegítjük, beleöntjük a mogyoróolajat, "körbeöblítjük" vele, a felesleget kiöntjük. Beledobjuk a marhahúst és átsütjük, majd kivesszük, félretesszük. Megint felhevítjük a wokot, körbeöblítjük olajjal, és megpirítjuk a hagymát, hozzátesszük a fokhagymát, a gyömbért, a chilit (attól függően, szeretjük-e a csípőset, kivesszük az ereit, kimagozzuk) Először a nehezebben puhuló zöldségeket adjuk hozzá, szépen fokozatosan 1/2-1-2 perc különbséggel: először a  brokkolit, majd a sárgarépát,  kaliforniai paprikát, káposztát, kínai kelt és végül a gombát.
Közben az előírás szerint kifőzzük a tésztát, ezt is és a húst is visszatesszük a zöldségekhez. Fűszerezzük az ötfűszer keverékével, az osztrigaszósszal, és ha kell még teszünk rá szójaszószt is, esetleg mézet, ha kicsit pikánsabbra szeretnénk. Max. egy-két percet adunk nekik még együtt, és a tüzet lezárjuk.
Tálaláskor meghintjük a szezámmaggal, meglocsoljuk a szezámolajjal (ami a melegítéstől elveszíti a finom illatát, tehát ezzel már ne melegítsük az ételt!), szójaszósszal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése