2010. május 14., péntek

Mergez kolbász és egyebek

Karácsonyra kaptam egy marokkói szakácskönyvet, meg egy tagine edényt. (Persze nem véletlenül, több éves szenvedés után rátértünk arra, hogy gyakorlatilag egész évben, ha valami ajándéknak valóra bukkanok, ráírom, aztán karácsonykor lehet belőle válogatni...de ez már egy külön poszt)
Eleve nagyon szeretjük az egész, tágan értelmezett mediterrán konyhát, jöhet bármi, ami török, görög, olasz, francia, spanyol.... ehhez zárkózott fel, kis késéssel a marokkói / arab konyha is.


Persze, ehhez az is kellett, hogy szépen lassan rákapjunk a magyar gyomornak idegen ízpárokra....
Épp a napokban, felhőlány egyik posztját olvasva jutott eszembe, milyen viszolyogva néztük, de pláne szagoltuk, ahogy a görög szobatársunk olivaolajon sütötte a fasírtot, ami fahéjjal készült!
na, azóta is sok víz lefolyt a Dunán (a Vltaván is).

Volt a hűtőben némi darált marhahús, és teljesen ötlettelenül álltam, hogy mit is kellene belőle csinálni. A saját ebédem adott volt: saláta, csirkemell, jó lenne, ha legalább a köret közös lenne, tehát valami olyasmi készüljön a darált húsból, ami ennek megfelel: mergez kolbász!!

Mergez kolbász
Hozzávalók  (4főre)

  • 60-70 dkg darált marhahús 
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 tk koriander mag
  • 1 tk édeskömény
  • 1 tk római kömény
  • 1 tk szegfűbors
  • 1tk bors
  • 1tk pirospaprika
  • 1 tk harissza vagy csípős pirospaprika (elhagyható, bár, az igazi mergez csípős!)

A fűszereket a fokhagymával együtt mozsárba teszem és megtöröm (vagy robotgéppel ledarálom). Mivel a férjem nem barátja a csípősnek, ezért a harisszát én is kihagytam
Jól összegyúrtam a hússal és a sóval.
Egy jó hosszú csík folpackot letéptem, erre vékony csíkban raktam a húsból, beletekertem, és szépen kolbásszá formáztam (kiszorítottam a bele került levegőt), majd kivettem. (persze lehet csak kis pogácsákat csinálni belőle)
Én most a sütő grilljén sütöttem, de lehet (sőt, a legfinomabb) rendes grillen, de akár vastag falú serpenyőben is süthető.

Köret:
Tzatikis saláta
Hozzávalók (4 főre) 



  • 1 csomag salátamix
  • 3-4 paradicsom
  • 1 zöldpaprika
  • 1 marék olajbogyó
  • 2 szál újhagyma vagy egy lilahagyma
  • 2 kígyóubroka
  • 2 dl tejföl
  • 1 dl joghurt
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor menta
  • 1 tk rómaikömény
  • só, bors

Nálam a tzaziki gyakran kerül saláta"öntet" formájában az asztalra, azaz, talán egy kicsikét több tejföllel-joghurttal csinálom meg, mint alapból kellene, és ez ad aztán "kenést" a salátához is.
Az uborkákat lereszeltem, besóztam, lecsöpögtettem és ki is csavartam. A tejfölt-joghurtot összekevertem a finomra vágott fokhagymával, mentával, fűszereztem (ha állni hagyjuk, és csak később szolgáljuk fel, a fokhagyma egyre jobban átjárja, tehát ha frissen kóstolva még nem annyira markáns a fokhagyma íz, ezzel számoljunk!)


Ez pedig az én husim volt a salátához, mégpedig a fogyókúra óta az egyik legkedvesebb hús elkészítési módszeremmel sütve. Kb. 10 perc az egész, és mindenféle más hússal is működik. Szoktam így szűzpecsenyét csinálni, csirkemellet, de lehet akár lazacot is. És nem csak a húsokat lehet variálni, lehet a szószokat is variálni. A lényeg, hogy valami karamellizálódó szósszal sütöm meg őket.
Lehet ez édes szójaszósz -ún. ketjup manis-, ekkor ázsiai jellege lesz a húsnak, mehet hozzá a wokban pirított zöldség.
Lehet glasszírozott balzsamecet, ekkor a köret is inkább mediterrán zöldség vagy saláta.
De lehet a már említett gránátalmaszósz, ehhez is mehet egy kicsit törökösebb, görögösebbre hangszerelt saláta vagy akár joghurtos padlizsán.


Csirkemell gránátalma sziruppal (1 főre)


1 fél csirkemell
1 ek gránátalmaszósz*
só, bors,

*én a Kulinárisban vettem

A csirkemellett borsozom, és egy nagyon forróra hevített, vastag aljú serpenyőben oldalanként 2-2 percet sütöm. Ekkor az egyik oldalára csorgatom a gránátalma szószt, lefordítom, 1 percet sütöm. Nem kell megijedni a színétől, nem megég, hanem karamellizálódik. A most felül lévő oldalra is csorgatok a szószból, ezzel is lefordítom, és 1 percet sütöm. Lekapcsolom a tűzhelyet, megsózom mindkét oldalát a húsnak és alufóliával lefedem a serpernyőt (vagy a tálat, amire kiszedtem), és annyi időt adok neki kb. amennyit előzőleg sütöttem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése