A kövérség lélektana

Tegnap nézegettem a családi fotókat, és ráakadtam egy két és fél éves albumra, mely egy exotikus nyaraláson készült, olyan 1,5 hónappal a nagy fogyókúra indulása után.
Megdöbbentem, elborzadtam, és azóta is többször eszembe jut az a kép. Pedig ott már 5 kg-val voltam kevesebb, mint a kiinduló állapot....

Na, de HOGYAN lehet így meghízni egy többé-kevésbé értelmes embernek?

Óóóóó, nagyon könnyen, szinte észrevétlen...de tényleg.
Nos, kezdjük talán a kályhától:

Soha sem voltam egy vékony, manapság divatos alkat. Szinte az egész családom ilyen, azaz, persze lett volna kire hasonlítani a kevésbé gömbölydedek közül, de nekem pont nem sikerült.
Persze, kár a dolgokat csakis a genetikára fogni, mert tény, hogy én is kivettem a dolgokból a részem.
Szeretek jókat főzni és enni, soha nem volt igazán ösztönös igényem a sportra, rendszeres testmozgásra. De még ezt is jobban tolerálta a szervezetem ameddig fiatal voltam, a szervezetem rugalmasabb volt, és a sport hiánya mellett azért aktívabb életet éltem (pl. hetente kétszer táncolni jártam, nem volt autóm, ilyesmik, mint harmincon túl.
Persze, az alapok azért már ekkor rakódtak le, ezekben az években sem voltam egy csontváz, a 164 cm-es testmagasságomhoz képest 60kg felett volt az átlag testsúlyom 15 éves korom óta.

Két rekordom volt, egy 58 kg, egy szerelmi csalódásnak köszönhetően (fiatalság, bolondság), és a terhesség után, a szoptatás alatt, minden fogyókúra nélkül ismét 60 kg alá fogytam. Persze, nem éltem eztán egészségesen, mit nem éltem, talán észre sem vettem a lehetőséget, hogy csak MEGTARTANI kéne valamit, és pikk-pakk ismét bőven 70 felett találtam magam.
Itt jött az első fogyókúrám, GYES-ről már úgy mentem vissza dolgozni, hogy megint annál a bizonyos 6x kg átlag súlyomnál voltam.

És jött a jojó.... Mert kezdetben még nem nagyon engedtem ki, aztán eltelt egy év, és jobban, aztán megint egy és még jobban, és gyakorlatilag visszaállt minden a régibe: sok kaja, semmi sport. A helyzet csak rosszabbodott, amikor a régi életmód mellé jött némi stressz, gond, baj, bánat. Nem nagy dolgok, szerencsére, csak ahhoz elegek, hogy mondjuk az ember lánya, megint csak szinte észrevétlen még egy kis csokikába, ebbe-abba fojtsa frusztrációját, bánatát, idegességét. (sajnos, én NEM az a típus vagyok, aki pl. idegeskedve nem tud enni). Szépen lassan jött minden.

 

Először csak nem jött rám a kedvenc gatyám, és egy számmal nagyobbat kellett már venni. Aztán ez is kezdett valahogy szűk lenni, és akkor megint. De az ember tényleg minden nap látja magát, így ezen kívül nem tűntek nagyon vadnak a változások.Ahogy Stallone mondta az Oscar c. műremekben ;-) : "Tudtam, csak nem sejtettem"

Persze, nagyon hátul megvolt bennem, hogy "valamit csinálni kéne", de ennyi. Mindig csak kicsit láttam magam kövérebbnek, mindig csak kicsi volt a változás, annyira, hogy meg voltam róla győződve, még igazán nem kell azonnal belekezdeni semmibe.(sőt, hogy még nagyobb butaságot mondjak, meg voltam győződve, hogy ENNÉL tovább úgysem tudok már hízni. Tudtam)

Valószínűleg minden elől, ami az ennél komolyabb változásokra figyelmeztetett volna, elbújtam, becsuktam fülem, szemem.... mert most, hogy képeket kerestem, jöttem rá, hogy ugyan soha nem rajongtam azért, ha fényképeztek, ebből az időszakból gyakorlatilag nincs képem magamról...

Sok mellbevágó jel mellett mentem el, tehát logikus, hogy egy nevetséges, jelentéktelennek tűnő esemény józanított ki. Síelni indultunk karácsony után, és elővettem a pár éves sínadrágomat. Egy méregdrága, márkás darabot, amire nagyon büszke voltam. Tudtam, hogy nem lehet rám jó (már előző évben is elég feszes volt), mégsem próbáltam fel előbb, így (mivel a boltok nem voltak nyitva) úgy utaztam el, hogy nem volt sínadrágom, ki sem mentem a lejtőkre... (félreértés ne essék: nem az zavart, hogy nem síelhettem, mert nem síelek, én csak sétálok, napozok, együtt vagyok a fiúkkal. Az zavart, hogy AZ a nadrág nem jön rám...)

Na, ettől a naptól kezdődött AZONNALI hatállyal a fogyókúrám...

Slusszpoén? Az a szent sínadrág, ami meghozta a józan eszemet, ma BŐ rám ;-)))

És, hogy amióta lefogytam, sokszor sokkal kövérebbnek látom magam a tükörben, mint az igazi kövér időszakban valaha is...Pontosabban fogalmazva, ez a mostani +6-8 kg, ami az ún. ideális súlyomhoz hiányzik, jobban zavar, mint a korábbi 35...

A fent leírt hosszú történetből meg igyekeztem levonni a magam tanulságát, és közel másfél év szigorú (bár a magam szabályai szerint tartott) fogyókúra után NEM tértem vissza az eredeti életvitelemhez. Fog összeszorítva sportolok ma is (ha nem is heti hat nap, mint a kúra alatt, csak 3-4-szer), ugyanúgy csak gyümölcsöt eszem reggelire, és ugyanazokat az ebédeket, vacsorákat eszem, mint a kúra alatt, maximum negyedévente csúszik be egy hagyományosabb kaja (tegnap pl. nem ettem tojásos nokedlit, ma sóskát, pedig mindkettőt én főztem, és imádom). Amiben kiengedtem az a délutáni kávézás (kis sütivel) visszaállítása.

És ha változást látok, igyekszem nem nagyobb nadrágot venni, hanem visszafogni magam kajában, és ösztökélni magam keményebb sportra. Sajnos, csodaszerek nincsenek, csak magamat legyőzve tudom megtartani, amit elértem. 

És soha többet nem akarok kinézni, mint AZON a fényképen, azon az exotikus nyaraláson...

Statisztika: 

testmagasság: 164 cm

kiinduló testsúly 2007. december 26.: 91 kg, ruhaméret: vészesen szűkülő 44-es

köztes állapotok:

2008. február eleje kb. 86 kg

2008. június vége: kb. 76 kg

2009. január 62 kg (ez volt a csúcs) ruhaméret: 38-as

2010. május 65 kg (sajnos, volt már 68 is, de ilyenkor tényleg bekeményítek) nadrágban 40-es, szoknyában és egyebekben 38-as