2010. november 8., hétfő

Aki nem hiszi, járjon utána!...

Tudor mániám most Anglián kívülre vezetett. Robin  Maxwellel a Boleyn Anna életét bemutató könyvein keresztül ismerkedtem meg. Aztán először korban  (Henrik előtti és Erzsébet uralkodása alatti) távolodtam az első Maxwell könyvemtől, most pedig földrajzilag is: kb. 50-60 évet ugrottam vissza Boleyn Anna korához képest, és kb. 1200 km-t utaztam dél felé, Angliából Toszkánába.
A könyv Leonardo da Vinci édesanyjának "története", kicsit mesés, kicsit regényes, de nagyon szórakoztató darab... némi slussz poénnal, amit nem is sütnék most el ;-)


Tehát 1450 körül kezdődik a történet, ott, hogy a zabolátlan, a kor szokásain és erkölcsein kívül élő, szabad szellemben nevelkedő Caterina szerelmes lesz, szerelme beteljesedik, teherbe esik, és megszületik Leonardo da Vinci.
Mivel Leonardo édesanyja, ezért természetesen Caterina szintén nem mindennapi jellem, hiába próbálja meg szerelmének családja elszakítani tőle gyermekét, ő vállalva a megaláztatásokat, majd a kalandokat mindig Leonardo közelében marad.
Mivel nem csak nem mindennapi jellem, hanem rendkívüli tehetség is, ezért mikor nem maradhat már dajkaként Leonardo mellett, férfiruhát ölt, és férfinak kiadva magát nem csak jólmenő patikát kezd üzemeltetni Firenzében, de egy pillanat alatt megismerkedik Firenze szellemi elitjével: Lorenzo di Medicin és családján keresztül Boticelliig, Verocchiótól Michelangeloig, akik befogadják maguk közé.
A könyvnek ez a szála tényleg mese, az a fajta, amit a Tudor kor történész szakértője megvetően "női szempontból" írott történelmi regénynek nevezett.
De ez a mese azért sok valós információt is megismertet olvasójával: a reneszánsz Firenze szellemét és történelmét a Mediciek ellen elkövetett merénylettől kezdve Savanarola vallási hisztériájáig.
És ez utóbbihoz, azaz Savanarola megbuktatásához kovácsol egy fantasztikus elméletet, ami nekem a könyvben teljes fikciónak tűnt, azonban (és ez a slussz poén, amit fent említettem) a fikció alapja egy meglehetősen új tudományos felfedezésen nyugszik...
A könyv olvasása után futottam ugyanis bele a Spektrumon egy tavaly készült 50 perces filmbe, amely a torinói lepellel kapcsolatos kutatásról szólt, amely szerint a torinói lepel nem csak hamisítvány, hanem azt maga Leonardo és segítői hamisították úgy, hogy Leonardo (ahogy sok minden más találmánya kapcsán is évszázadokkal megelőzött bizonyos modern találmányokat) felfedezte a fényképezést...

(szerencsémre pár nap múlva a filmet meg is ismételték, így fel tudtam venni és feltölteni. Sajnos, csak 4 részben nézhető, az első három 15 perces,  a negyedik csak 2 perces)

Leonardo és a torinói lepel





A könyv és az ismeretterjesztő film részletei szépen egybe csengenek, a könyv természetesen fantáziadús körítést ad az egész hamisításnak: miért volt rá szükség, hogyan csinálták, kik csinálták. Azaz nem csak az derül ki, hogyan "fotózott" da Vinci, hanem azt is "megtudjuk" a könyvből, miért van egy idegen férfi teste, de Leonardo arca a leplen....

A könyv ebben a vonatkozásában hasonlít Dan Brown da Vinci kód-jához (nem meglepő módon AZ is da Vinci-s téma!), hiszen sok valós információt kever jó érzékkel a fikcióval.
Lehet ezért utálni Dan Brown könyvét (és Maxwell könyvét) is, meg rengeteg művet írni arról, miben tért el a bizonyított történelmi és tudományos tényektől az író, azonban szerintem az ilyen könyvek igenis legalább némi TUDÁST, műveltséget is közvetítenek.
Értem ezalatt, hogy sok olyan ember is elolvassa őket, aki egyébként nem érdeklődik sem a történelem, sem a művészettörténet, tudomány iránt, így soha nem hallott volna mélyebben pl. da Vinci életéről és munkásságáról és a jövőben sem mélyedne el ilyen (komoly) témákban....


Így ha sok-sok mesével, kitalációval körítve (némi mentség, hogy nagyon sok dolog amúgy is homályban van, és nincs is más út a rések kitöltésére, mint a fantázia), de talán fel is kelti a kor és a személy iránt a kíváncsiságot, így sokan bővebben is utána olvasnak a témának, jobban beleássák magukat a korba... sokszor pont azoknak a könyveknek a segítségével, amelyek szerzői jól meglovagolták a da Vinci divatot, (és nem mellesleg jó bevételt szereztek) a "mi nem stimmel a da Vinci kódban" tartalmú könyveikkel. Ami Dan Brown nélkül, aki még véletlen sem akart történelmi könyvet írni, hanem csak egy szórakoztató krimit, meg Robin Maxwell nélkül, aki csak egy újabb "női" történelmi témájú szórakoztató könyvet akart írni, talán a kutyát sem érdekelte volna.


Szóval ilyen "ellenkönyv" erről a könyvről még nem íródott, hiszen nem lett akkora siker, mint a da Vinci kód, de azért biztosan íródhatna: hiszen valóban nehéz elképzelni, hogyan élhet a középkorban egy nő, ráadásul alkimista nő férfiként hosszú évekig úgy, hogy titka titok marad meg még sok minden más is fals lehet a könyvben....
Épp ezért, ha szórakozni akarunk, érdemes elfeledkezni a szőrszálhasogató énünkről, és egyszerűen csak hagyni magunkat "belemesélni" a korba. Elvégre bevallottan nem történelmi művet olvasunk, és egy népmesénél sem feszegetjük, hogy nőhet-e egy fa az égig, vagy létezhet-e hétfejű sárkány. Ez fikció, ahol a valós és képzelt elemek kellemesen keverednek.
De annak sem érdemes ellenállni, hogy ha az olvasás után kedvet kaptunk a témához, a címbeli népmesei tanácshoz hasonlóan még többet tudjunk meg a korról, személyről, történtekről: érdemes vagy az interneten  vagy könyvtárból begyűjteni legalább néhány más fiktív vagy tényszerű könyvet, cikket (amelyekből meglepően és sajnos da Vinci esetében nincs sok) és UTÁNAJÁRNI a dolgoknak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése